A világot persze 2013-ban sem sikerül megváltani, hiszen amíg lesznek BMW-kulcs csörgető, az iskolapad helyett a lakótelepi betonpingpongasztalt koptató gyurmagyőzők, addig sajnos lesz hülyeteknó is. Örömre viszont van ok, hiszen idén Zamárdiba elhozzák például a hihetetlenül termékeny Scubát, aki a dubstepből gondolkozott tovább, és hozott létre annak talapzatán egy egészen elképesztően „intelligens”, mégis táncolható, organikus zenei világot. Ennek egyik darabja 2010-ből:

Szintén ajánljuk a menüből a hamburgi DJ Koze nevét, aki sok, hozzá hasonlóan befutott pályatársával hasonlóan a hip-hop felől közelített az elektronikához, amióta viszont megérkezett, ontja magából az agyafúrt, itallocsolós, mokány kis technókat. Ha a német klubokban odavannak érte, mi mi mást tehetnénk?

Todd Terjét is érdemes felírni az egyéni programnaptárba, már amennyiben bírjuk, ha egy skandináv vállaltan excentrikusabb anyagokat gyárt, mint északi pályatársai. Mivel ő a nu disco egyik kitüntetett figurája, ezért az excentrikusságot ebben a kontextusban szíveskedjük érteni: igazi szexi és tömény dizsi várható tőle. Meg nyilván ez a dal, amit tavaly egy csomó dance-magazin az év klubhimnuszának választott:

De aminek igazán örülünk (és annyira szívesen leírnánk, hogy feltörő kosként repesztettük meg a mennyezetet egy ugrással, de hát nem így volt, viszont tényleg berobbantak a pupilláink), az a nem annyira kurta, de mindenképpen furcsa, ám nehezen ellenállható elektronikákkal házaló angol Kieran Hebden, vagyis Four Tet. Bár nagyjából lehetetlen őt helyrerakni műfajilag, mert mint sok fasza ötleteket magából ontó géniusz, ő is egy saját kis dimenziót teremtett, az viszont tudható, hogy ez mi mindenből épül fel: füstös jazzből, hiphopból, posztrockból, kísérleti-analóg zenékből és merő pszichedeliából (igaz, utóbbi munkái már erős house-behatásokkal is operálnak).

Külön öröm, hogy a sajtóanyagban a Balaton Sound-szervezők finoman elrejtettek egy gyűszűnyi maró gúnyt is, amit a hurkanyakú veretőkatonákat címeztek, hiszen ezt írják: „hihetetlenül izgalmas, összetett és egyedülálló zenei világával csupán a felszínes hallgatás révén nem könnyű azonosulni.” És tényleg! A továbbiakban mutatunk videón két saját Four Tet-szerzeményt a táncosabb darabok közül, meg egy két órás, fantasztikusan elborult és szétcsavart mixet, telis-tele őrült, kozmikus lemezekkel.

És hogy ne érjen minket a diszkrimináció vádja, íme a többi bejelentett név, akiket nem emeltünk ki külön: Avicii, Fedde Le Grand, Cee Lo Green, Solomun, Loco Dice, Dimitri Vegas & Like Mike, Green Velvet, Seth Troxler, Nervo, Magda, Hernan Cattaneo, tINI, Gary Beck, Doctor P, Funtcase, Bruno From Ibiza, Baskerville.

Valamivel több mint egy hete a VOLT Fesztivál kapcsán mondtuk itt el, hogy kik azok a fellépők, akiket mindenképp érdemes megnézni, és nem akkor keresgélni a legközelebbi italozó egységet, amikor ők játszanak. Eljött az idő, hogy Zamárdi idegenforgalmi bevételeit a magasba katapultáló Balaton Sound kapcsán is megtegyük ugyanezt, vagyis ráirányítsuk a fókuszt egy-két olyan előadóra, akik mellett talán sokan simán csak elmennének, mert nem hallották még a nevüket. Tessék elhelyezkedni, hangerőt közepesre elintézni, mert ajánlásainkat videókkal is illusztráljuk. Továbbá előre szólunk: a lakossági pumpát játszó DJ-ket kihagyuk a sorolásból (lásd a jobb felső sarokban a Mi a FILTER? definíciót).

Caribou, egy különleges élmény ígérete

Hogyan kísérletezzünk hangzásokkal úgy, hogy az ne csak a saját magunk számára legyen élvezetes? A kanadai Daniel Snaith nem véletlenül szerzett doktorátust matematikából, mert ezt az egyenletet évek óta könnyedén oldja meg. Ráadásul stílusokon átívelve, de mindig magas mércét tartva: 2005-ös albumán, a Milk Of Human Kindness-en krautrockos mélységekbe szállt alá, a pszichedelikus popos 2007-es Andorra joggal vonta magára a zenekritikusok hangos dícséretét, míg legutóbbi alkotása, a 2010-es táncorientált Swim a címének megfelelő lubickolást ígér, illetve kézfeltartós futkározást a strand gyepén – szerényen súgom csak, szerintem az év egyik legjobb lemeze volt. Már a nyitódala is fantasztikus, hallga csak:

De La Soul, a bölcs hiphop úttörői

Általános, de hülye szokás a rap műfaját a bűnözéssel, a fűszívással és a terebélyes ülepű gatyákkal azonosítani, mert az éremnek itt is van egy másik oldala. Nem tudjuk, mennyi tudatosság van abban, hogy a Balaton Sound szervezői a keményvonalas gengszterrepp kulcsfigurája, Snoop Dogg tavalyi szerepeltetése után idén pont a másik oldalra nyúltak rá, mindenesetre csakis üdvözölni tudjuk, hogy a De La Soult hozzák el. Ez a trió azzal lopta be magát a zenelexikonok oldalaira, hogy erődemonstráció helyett okosításra, harsogó agresszió helyett pozitív gondolatok szócsöveként használták a rímek adta fegyvert – tessék hát befelé haladni az első sorokba, amikor eljön a koncertjük ideje, mert nagyon funky seggriszával lehet számolni.

Crazy P, felhőtlenül felelőtlenül

Ha beleng az őrült pénisz, jaj annak, akire lesújt, mert az biztosan ott marad – mármint a táncparketten. Chris Todd és Jim Baron ezen a néven (Crazy Penis, mármint) összetákoltak egy olyan elektronikus hangzást, ami telt basszusképleteivel és a klasszikus diszkóból merítő hedonizmusával, visszafogott house-orientációjával jobb helyett nem is találhatna magának a magyarországi fesztiválok sorában. Ha ők következnek a sorban, tessék bátran egy Pina Coladaért menni, de csakis dupláért és csakis a kezdés előtt negyed órával, hogy időben be tudjunk csatlakozni a felhőtlen örömködésbe!

http://www.youtube.com/watch?v=wRnwBim6LAg

Animal Collective, a csengő-bongó csimborasszó

A Nyugat.hu fesztiváltudósításai során nem egyszer remegtük már magunkat szarrá azon, hogy miért nem képesek a szervezők meghívni néhány, a kor követelményeinek megfelelően aktuális, izgalmas és a külföldi szaklapok által is annak titulált produkciót. Imáink meghallgattattak: végre egy olyan amerikai csapat is betoppan a Soundra, akik ugyan a legkevésbé sem fognak harmonizálni a fél arcot elfedő napszemüvegekkel és a hófehér izomtrikókkal, ellenben az egyik legkomolyabb műsorral kecsegtetnek (de legalább az említett társadalmi csoport távol marad tőlük, valószínűleg). A világ hipszterei által körülrajongott Animal Collective nehezen meghatározható – rendszerint a „freak folk” műfaji megjelöléssel leírt – zenei univerzuma nem könnyű tananyag, hiszen dúdolható refrének, egyszerű ritmusok helyett a komplexitás uralkodik benne, és ez bizonyára kihívás lesz sokaknak. Azok viszont, akik átmennek a vizsgán, maradandó tapasztalással térhetnek haza.

Gossip, az igazán kerek koncertélmény

Szó szerint tessék ezt venni, mert a nemzetközi szinten nagy népszerűségnek örvendő indie-dance-punk együttes frontembere, Beth Ditto olyan női előadó, aki nem fél felvállalni tekintélyesre gömbölyödött külsejét. Ami mögött ráadásul nem csak egy markáns hang, hanem egy nagyon határozott életszemlélet is áll: Ditto punknak vallja magát, nem borotválja a hónalját vagy használ dezodort, mindeközben teljes mellszélességben támogatja a meleg és feminista mozgalmakat. Ami pedig minket, a Balaton Sound leendő közönségét érinti, az az, hogy csodálatos frontember: nem derogál neki bejönni a közönségbe, magára aggatni néhány kalapot, vagy akár táncra perdíteni a biztonságiakat. Az NME sem csak passzióból választotta a rock & roll legkúlabb arcának – de beszéljen inkább a videó, amiben legnagyobb slágerüket, a Standing In The Way Of Control-t adják elő.

Mouse On Mars, űrzene gyereklelkű felnőtteknek

A német Jan St. Werner és Andi Toma projektje az úgynevezett IDM („intelligens tánczene”, tudjuk, balfasz kifejezés, de sajnos már beleégett a zenetörténelembe, és ha úgy vesszük, azért mégiscsak helytálló) területeit járja be, vagyis főleg analóg hangokat használva állítanak elő különleges, kozmikus, repkedő, és gyakran egészen infantilis zeneműveket. Lassan húsz éves (!) munkásságuk lajstroma idén a Parastrophics című albummal folytatódott, amit a Modeselektor kiadója jelentetett meg, szóval szó sincs öreges besavanyodásról, az egerek még mindig cincognak – 2012-ben valahogy így: