Költészetet csinált a dubstepből: James Blake új albuma

James-Blake-Retrograde

James Blake még mindig mindössze 24 éves, de a világ legszőrösebb szívű zenekritikusai is térdre borultak a báránylelkű angol zenész-dalszerző három évvel ezelőtti debütalbuma előtt. Nem véletlenül, és itt most magyarázzuk is meg kicsit a címet: emberünk ugyanis a manapság legtrendibb elektronikus zenei műfaj, a dubstep felől érkezett, ami azonban az elmúlt években kissé kifordult eredeti önmagából: pont ő volt az, aki szóvá tette egy 2011-es interjúban, hogy a stílus sajnos már arról szól, hogy ki tudja a legmocskosabban vartyogó basszusokat létrehozni, és ezzel egy pisilőverseny szintjére silányult (azt is mondta, nem említ neveket, de nyilván Skrillexre és társaira gondolt).

És most itt az új albuma, az Overgrown, ami nem csak megmutatja, hogy lehet ezt máshogy is csinálni, de megáll a talpán összehasonlítások nélkül is, sőt, úgy áll csak meg igazán – ugyanis nem fogható semmi eddigihez, mármint ami a lassú digitális zenék és férfivokálok összetalálkozását illeti.

james-blake-overgrown

A kezdő, címadó dalban már le is fekteti ars poeticáját: “nem akarok csillag lenni, hanem inkább egy kavics a parton” – ennél kerekebben nem is lehetne verbalizálni azt, hogy Blake nem akar hatásvadászni azonnal célba találó, de személytelen és kiüresedett zenei eszközökkel, és ebből a szempontból egy igazi 21. századi renegát, aki a döngölő lábdobok és vijjogó effektek korában is a finom, emelkedett megoldásokhoz ragaszkodik.

Az a hallgató viszont, aki képes és hajlandó átadni magát ezeknek a finom megoldásoknak, biztosan maradandó élménnyel fog gyarapodni. James Blake hidegen sepregető dobjai, gépies cinjei és a dubstepes múltból átmentett, nagy tereket betöltő, zengő basszusok mellé saját hangjának már-már földöntúli és melengető törékenységét, meg persze saját kezű zongorozásait hozza ellenpontozásként, ami így egyben mégis passzol, és csodálatosan egyedi eleggyé áll össze – ami csak abból az emberből nem vált ki biokémiai reakciókat (érzelmeket), akinek a szívét márványból faragták ki. De hát ilyen meg nincs, úgyhogy ez az album mindenképpen hat.

Már az első, 2010-es lemeze is meghatározó darabja volt annak az évnek, a maga lecsupaszított, szellős, klasszikus zenei mintákat sem nélkülöző minimalista souljával, új albumán viszont kijjebb tolja saját, kisherceg-szerű birodalmának határait. A zenélő-daloló Blake további textúrákat próbálgat, a Voyeur például lassú, merengő kezdése után egy kolompos-pumpálós (persze azért visszafogott) technólénnyé fejlődik, míg az A Take A Fall For Me a Wu-Tang géniusz RZA-t vonja be vendégként. Sosem gondolná az ember, hogy ezek közé a lírai töprengések közé befér a rap műfaja, pedig mégis: ha a hiphop-alap is Blake-nyelven íródik, akkor úgy tűnik, ez sem akadály.

És akkor itt van még az albumról kihozott első kislemezdal, a Retrograde is, ami már nem csak dalként, de hivatalos videoklipjével is közelebb rak minket a Blake-megfejtéshez: űrhöz kapcsolódó, de egyben emberi kapcsolatokat is érintő (ám válaszokat szándékosan nem adó) témájával olyan nemrég forgatott sci-fiket juttat eszünkbe, mint a Felettünk a Föld vagy a Melankólia. Késő este érdemes nézni:

Az mondjuk nem is vitatható, hogy Blake is egy külön bolygó, ami még a saját felfedezésére is vár. Félúton van a húsz és a harminc között, szóval ideje annyi van még, mint a Földközi-tenger, ráadásul képessége is – arra, hogy egyszer majd olyan időtlen nagyságok között emlegethessük, mint mondjuk David Bowie vagy Morrissey. Addig is hallgassuk az Overgrownt magányos vagy éppen összekapaszkodós éjszakákon, ablakon kibambulós utazásokhoz, vagy ha már itt a nyár, akkor testet ernyesztő napozásokhoz, hogy legalább a szív dolgozzon. Mert fog, ezt már most jelezzük.

Brian Eno kórházi betegeknek írt nyugtató zenét

brianeno

Az angol származású Brian Enót a főként ütemek nélküli, inkább csak lebegő hangszőnyegekről szóló ambient műfaj atyjaként szokás ismerni, aki azonban nem csak ezekkel a valóságból kiszakító kollázsaival járult hozzá a kortárs könnyűzene fejlődéséhez, de segített lemezeket készíteni a Talking Headsnek, a Depeche Mode-nak, David Bowie-nak és a U2-nak is – és nem túlzás az egyik legnagyobb hatású művészként emlegetni, akitől ezrek merítettek. Sőt, őt kérték fel még arra is, hogy készítsen egy hat másodperces indítóhangot a Windows 95-nek – ez lett belőle.

Ezeken, illetve irdatlan sok saját albumán kívül írt már olyan okoskütyüs programokat is, amik véletlenszerű audiovizuális installációkat generálnak, vagyis sosem lehet tudni előre, hogy a következő pillanatban éppen hogyan fognak csilingelni a hangok az iPhone-ból, sosem ismétlődik egyetlen zenei motívum sem. Apple-készülék tulajdonosok itt találnak tőle egy másik zseniális alkalmazást is, ami működés közben így néz ki:

Nem véletlenül nevezik a 64 éves zenészt rendkívül találóan “szónikus tájépítésznek” is, és talán az sem véletlen, hogy egy sebész, miután azt tapasztalta, hogy a mindig nyugtalan anyósa mennyire lecsillapodott, amikor a Brighton fesztiválon meghallotta Eno egyik installációját, rájött: ezek a nyugtató hömpölygések akár a páciensei előnyére is válhatnak.

Az eredmény: egy különszoba az Anglia déli partjainál található Montefiore magánkórházban, ahol a betegek “gondolkodhatnak, mérlegelhetnek, vagy egyszerűen csak relaxálhatnak.” A nyugtató környezetet fények és hangok jelentik, és a remények szerint ezek segítenek abban is, hogy a kórház lakói úgy érezzék: ők maguk is szervesen hozzájárulnak a saját gyógyulásukhoz, ha alkalomadtán beülnek ide. Sőt, állítólag már több építész is érdeklődik az audiovizuális terem iránt, szóval ha minden jól megy, akkor nem ez lesz az utolsó kórház, ahol Brian Eno kamatoztathatja tehetségét. Ő maga egyébként azt nyilatkozta a projektről: “Egy természetes lépésnek tűnt ez részemről, hiszen évek óta játszadozom a funckionális zene gondolatával.”

És ha már ennyit beszéltünk róla, álljon itt néhány hosszabb műve, hátha valaki már most kipróbálná a zene általi, engesztelő jellegű hangulati befolyásolódást.

Brian Eno – Ambient 1: Music For Airports (1978, teljes album):

http://www.youtube.com/watch?v=RfKcu_ze-60

Brian Eno – Apollo: Atmospheres and Soundtracks (1983, teljes album):

http://www.youtube.com/watch?v=D0h_jWVbw6M

Brian Eno – The Shutov Assembly (1992, teljes album):

http://www.youtube.com/watch?v=mcC-Epy-kBo

Brian Eno – Lux (2012, részlet):