Four Tet és Todd Terje is jön a Balaton Soundra

“Tisztelt Szerkesztőség! Újabb huszonegy fellépőt sorakoztattak fel a Balaton Sound szervezői, köztük – az eddigi kínálathoz hasonlóan – nagyszínpadok legnagyobb DJ-i és egyedi hangzású, kísérletező producerek egyaránt feltűnnek a névsorban.” Ezt a levelet minden évben úgy várjuk, mint a messiást, hiszen mindig kiderül, hogy végülis mozdult-e előre kicsit a zenei kínálat, vagy marad a Nagy Magyar Prémiumfesztivál az univerzális, langyos vízben tapicskoló veretésnél. Röviden most annyit: meglepő, de ne marad!

A világot persze 2013-ban sem sikerül megváltani, hiszen amíg lesznek BMW-kulcs csörgető, az iskolapad helyett a lakótelepi betonpingpongasztalt koptató gyurmagyőzők, addig sajnos lesz hülyeteknó is. Örömre viszont van ok, hiszen idén Zamárdiba elhozzák például a hihetetlenül termékeny Scubát, aki a dubstepből gondolkozott tovább, és hozott létre annak talapzatán egy egészen elképesztően “intelligens”, mégis táncolható, organikus zenei világot. Ennek egyik darabja 2010-ből:

Szintén ajánljuk a menüből a hamburgi DJ Koze nevét, aki sok, hozzá hasonlóan befutott pályatársával hasonlóan a hip-hop felől közelített az elektronikához, amióta viszont megérkezett, ontja magából az agyafúrt, itallocsolós, mokány kis technókat. Ha a német klubokban odavannak érte, mi mi mást tehetnénk?

Todd Terjét is érdemes felírni az egyéni programnaptárba, már amennyiben bírjuk, ha egy skandináv vállaltan excentrikusabb anyagokat gyárt, mint északi pályatársai. Mivel ő a nu disco egyik kitüntetett figurája, ezért az excentrikusságot ebben a kontextusban szíveskedjük érteni: igazi szexi és tömény dizsi várható tőle. Meg nyilván ez a dal, amit tavaly egy csomó dance-magazin az év klubhimnuszának választott:

De aminek igazán örülünk (és annyira szívesen leírnánk, hogy feltörő kosként repesztettük meg a mennyezetet egy ugrással, de hát nem így volt, viszont tényleg berobbantak a pupilláink), az a nem annyira kurta, de mindenképpen furcsa, ám nehezen ellenállható elektronikákkal házaló angol Kieran Hebden, vagyis Four Tet. Bár nagyjából lehetetlen őt helyrerakni műfajilag, mert mint sok fasza ötleteket magából ontó géniusz, ő is egy saját kis dimenziót teremtett, az viszont tudható, hogy ez mi mindenből épül fel: füstös jazzből, hiphopból, posztrockból, kísérleti-analóg zenékből és merő pszichedeliából (igaz, utóbbi munkái már erős house-behatásokkal is operálnak).

Külön öröm, hogy a sajtóanyagban a Balaton Sound-szervezők finoman elrejtettek egy gyűszűnyi maró gúnyt is, amit a hurkanyakú veretőkatonákat címeztek, hiszen ezt írják: “hihetetlenül izgalmas, összetett és egyedülálló zenei világával csupán a felszínes hallgatás révén nem könnyű azonosulni.” És tényleg! A továbbiakban mutatunk videón két saját Four Tet-szerzeményt a táncosabb darabok közül, meg egy két órás, fantasztikusan elborult és szétcsavart mixet, telis-tele őrült, kozmikus lemezekkel.

És hogy ne érjen minket a diszkrimináció vádja, íme a többi bejelentett név, akiket nem emeltünk ki külön: Avicii, Fedde Le Grand, Cee Lo Green, Solomun, Loco Dice, Dimitri Vegas & Like Mike, Green Velvet, Seth Troxler, Nervo, Magda, Hernan Cattaneo, tINI, Gary Beck, Doctor P, Funtcase, Bruno From Ibiza, Baskerville.

 

Akik alatt tilos lesz koktélozni menni a Balaton Soundon

Valamivel több mint egy hete a VOLT Fesztivál kapcsán mondtuk itt el, hogy kik azok a fellépők, akiket mindenképp érdemes megnézni, és nem akkor keresgélni a legközelebbi italozó egységet, amikor ők játszanak. Eljött az idő, hogy Zamárdi idegenforgalmi bevételeit a magasba katapultáló Balaton Sound kapcsán is megtegyük ugyanezt, vagyis ráirányítsuk a fókuszt egy-két olyan előadóra, akik mellett talán sokan simán csak elmennének, mert nem hallották még a nevüket. Tessék elhelyezkedni, hangerőt közepesre elintézni, mert ajánlásainkat videókkal is illusztráljuk. Továbbá előre szólunk: a lakossági pumpát játszó DJ-ket kihagyuk a sorolásból (lásd a jobb felső sarokban a Mi a FILTER? definíciót).

Akik alatt tilos lesz koktélozni menni a Balaton Soundon részletei…

Akik alatt tilos fröccsözni menni az idei VOLTon

Az elmúlt évek hazai fesztiváltudósításai során ezerszáz gondolatba csomagoltuk már bele, mennyire nem vagyunk megelégedve a meghívottak egysíkúságával, azzal, hogy a legfaszább fellépők megmaradnak a barcelonai, lengyel és egyéb fesztiváloknak. Nem akarunk azonban beleesni abba a hibába, hogy játsszuk a savanyút akkor is, amikor akadnak jó fejlemények, még ha ezek nem is annyira számottevőek – de hogy ne kelljen nagyítóval keresgélni őket, fesztről-fesztre elregéljük, kik azok, akiket mi biztosan nem hagynánk ki. A sort értelemszerűen a VOLT-tal kezdjük.

Akik alatt tilos fröccsözni menni az idei VOLTon részletei…

Dizzee Rascal bevallottan basszusfüggő

A problémás londoni kamaszból lett világlátott MC, aki korai interjúkban még pizzafutárok kirablásáról és autókat elkötéséről mesélt, most egyenes alapokra, ezrek előtt reppelt az élet olyan nagyszerű dolgairól, mint hogy táncolni jó dolog, a nyári szabadság meg még annál is jobb.

Érdekesen kurtán-furcsára szabták a Sziget pénteki felhozatalát, már ami a legerősebb(nek vélt) fellépőket illeti, azok ugyanis valahogy pont egymásra torlódtak: a sterilizált gyöngyszemeiről ismert Trentemøller a Burn Arénában állt pult mögé, az 1970-es évek óta aktív reggae legenda Sly & Robbie a világzenei nagyszínpadon, aztán horogra akadhatott volna még egy mélyről feltörő Deftones koncert a metálvölgyben (az előző évek sátras megoldása helyett mostanra egy sokkal termetesebb színpadot építettek a keményebb gitárzenéknek), de az érdeklődésünkre számot tartók között jegyezhetjük a fütyülős indie-himnusszal világhírt gerjesztő Peter Bjorn and John-t is – nos, ők mindannyian nagyjából fedték egymást.

És akkor a legnagyobb dörrenést, a nagyszínpados Dizzee Rascal showt még nem is vettük a nyelvünk hegyére, választani mégis muszáj volt, úgyhogy az utóbbi mellett döntöttünk, a következő okok miatt: az undergroundból a fanfáros sztárságba jutó, exponenciálisan felfelé ívelő karrier, remek és cseppet sem nyálas slágerek, és az egyetlen ún.”urban” stílusban munkálkodó előadó a nagyszínpad felhozatalában.

Dizzee Rascal bevallottan basszusfüggő részletei…

Leomlottak a kristály kastélyok – Sziget, második nap

Három jelentős fellépőt ikszeltünk be magunknak csütörtökre, olyanokat, akiktől joggal vártunk el magasröptű produkciót. Mindhárman teljesítettek is szépen, csak éppen ketten közülük önhibájukon kívül nem tudták eljuttatni a közönségnek szánt üzenetet. Crystal Castles, Chemical Brothers és Hudson Mohawke fellépése egy posztban.

Első jelenésünk volt a csütörtöki az A38-Wan2 színpadon, és a kezdeti lelkesedésünk, ami annak szólt, hogy unalmas fehér ponyva helyett egy fordított hajóra emlékeztető sátrat sikerült felállítani, nagyon hamar lelohadt a semmibe. Az A38 állóhajó az a budapesti helyszín, amit példaként lehet mutogatni a világban mindenfelé, egyedi és jól fényelt és remekül hangosított, a külföldi fellépők is szeretik, az odafigyelést szinte szagolni lehet a levegőben – ezzel szemben amit az ugyanilyen elnevezés alatt futó fesztiválos változat produkált, az a legmesszebbmenőkig méltatlan ahhoz a minőséghez, amihez a kedvenc bulibárkánkon szoktunk.

Így történt meg az, hogy a nagyon kurrens popzenei terméknek számító Crystal Castles, amiről azt írtuk, hogy dalaikban gyökerestül szeretik kiszakítani a hallgatót a valóságból, belehajítva őket valamiféle barokkosan kúl szerelemdimenzióba, gyakorlatilag semmire nem ment velünk. Úgy szólaltak meg, mint a tornaterembe szervezett sulibulik, és akár eltorzult punkoskodás (Doe Deer), akár bizarr elektropop (Air War) került terítékre, semmi nem jött át jól, kongott, bongott, az ének csak cicergésnek hangzott – és ezen sajnos még a bűbájos forradalmár, Alice Glass bodyszörfje sem segített, úgyhogy idő előtt távoztunk, egyszerűen időpazarlás lett volna tovább maradni az élvezhetetlen hangkatyvaszban. Reméljük, valakinek rákoppintanak a körmére ezért.

Leomlottak a kristály kastélyok – Sziget, második nap részletei…

Kis herceg hatalmasra nőtt – Prince a Szigeten

Hogyan töltsünk meg 160 percet üresjárat nélkül úgy, hogy még kérjen a nép, köztük Rákay Philippel és a magyar vízilabda-válogatott tagjaival? A szexuális funk 53 évesen is öregedésre képtelen zenésztörpéje ebből adott leckét a nulladik napon.

Míg odafele az úton a taxis azon morfondírozott hangosan, mennyit szakít Gerendai Károly ezzel a koncerttel, amire még a napijegynél is drágábban lehetett belépőhöz jutni, addig én azon, vajon lehetséges-e egyáltalán, hogy ez a koncert ne érje meg az árát. Kicsit zavarba is jöttem a gondolattól, hiszen azzal együtt, hogy Prince egyes dalaira még a fotelben ülve is megrázom a seggemet, az életművét még egyszer sem pásztáztam át behatóan (pedig szeretem a funkot és a soult és sok mindent, ami belőlük származik). De akkor mire fel ez a vonzerő? Miért kerülget ez engemet? A válasz utólag könnyen jön: Prince valószínűleg képes hajtogatni az időt, mert ahogy az ő arcán nem fog annak vasfoga, úgy életünk egyik legprímább koncertélménye mintha már akkor elkezdte volna termelni az endorfint, amikor még el sem kezdődött.

Kis herceg hatalmasra nőtt – Prince a Szigeten részletei…