Kis herceg hatalmasra nőtt – Prince a Szigeten

Hogyan töltsünk meg 160 percet üresjárat nélkül úgy, hogy még kérjen a nép, köztük Rákay Philippel és a magyar vízilabda-válogatott tagjaival? A szexuális funk 53 évesen is öregedésre képtelen zenésztörpéje ebből adott leckét a nulladik napon.

Míg odafele az úton a taxis azon morfondírozott hangosan, mennyit szakít Gerendai Károly ezzel a koncerttel, amire még a napijegynél is drágábban lehetett belépőhöz jutni, addig én azon, vajon lehetséges-e egyáltalán, hogy ez a koncert ne érje meg az árát. Kicsit zavarba is jöttem a gondolattól, hiszen azzal együtt, hogy Prince egyes dalaira még a fotelben ülve is megrázom a seggemet, az életművét még egyszer sem pásztáztam át behatóan (pedig szeretem a funkot és a soult és sok mindent, ami belőlük származik). De akkor mire fel ez a vonzerő? Miért kerülget ez engemet? A válasz utólag könnyen jön: Prince valószínűleg képes hajtogatni az időt, mert ahogy az ő arcán nem fog annak vasfoga, úgy életünk egyik legprímább koncertélménye mintha már akkor elkezdte volna termelni az endorfint, amikor még el sem kezdődött.

Aztán egy órával a hivatalosan meghirdetett kezdés után egy mikrofonhajú csaj pólót, egy kopasz feka meg dobverőt kezd hajigálni a nagyszínpad előtt összegyűlt tízezreknek, majd tényleg herceg módjára sétál be az este főszereplője, és egy “do you like funky music?” nyitással beavat mindenkit a titokba, hogyan is szólal meg élőben a világ leginkább kefélésre késztető műfaja.

Kéz-a-kézben a közönséggel
Prince koncertjei után a legrohadtabb kritikusok is kitépkedik a szőrszálakat a szívükből, és alig húsz perccel a koncertkezdés után rájövünk, miért: az ember tényleg egy figyelemmágnes, apró termet ide vagy oda, még akkor is ő dominál, ha éppen valamelyik zenésztársát tolja a reflektorfénybe egy-egy hosszabb zongoraszólóra vagy éneklésre. A nők nyálelválasztását serkentő mozdulatai egyszerre igaziak és árulkodnak professzionalizmusról, de hasonló mondható el arról is, amikor kiereszti a hangját: megerőltetésnek a nyomát sem halljuk, forró és hibátlan, amit csinál, de ennél is szembeötlőbb az, hogy a közönség kezét egy pillanatra sem engedi el, énekelteti és táncoltatja őket, sokszor csendül a “Hungary”.

Mi meg nem érezzük azt, hogy mindez mesterkélt volna, éppen ellenkezőleg, minden másodpercben tudjuk, hogy ez az ember a zenében és a zenének él, ha az nem lenne, ott csuklana össze a színpadon. Talán még a vére is a tömeg impulzusait szállítja az agyának oxigén helyett.

Nem fél szellemeskedni sem, és piszkos módon biztos benne – biztos is lehet -, hogy a poénja ülni fog: “ti öregedtek, én maradok ugyanaz.” És nem hangzik őszintétlennek az, hogy “ez egy csodálatos nap, nektek meg legyen egy csodálatos életetek”, vagy amikor egyszer csak odaveti: nem tudja, ki hogy töltötte eddig a délutánt, ő még csak most érkezett, de máris maradni akar. Az nem derül ki, hogy a Szigetre értette, vagy csak előre megszellőztette, hogy ő aztán nem hagyja abba egy óra után, de nem ám.

Eleredt a bíbor eső
Mondjuk aki a laza Musicology, az elfolyós ballada U Will Be With Me, vagy a nyolcvanas évek csajozós klippjeit idéző Take With Me With You ellövése után is képes azt elérni, hogy egy órányi műsort tíz percnek érezzünk, az tényleg az idő ura. És az első nagyobb szünet tényleg egészen váratlanul ér. Nem is sejtjük, hogy az eddigiek fokozása csak most következik: megszólal a Purple Rain, és olyan közösségi élménnyé dagad a bíbor konfettiesőben, amit bármilyen marketingdiktátor megirigyelne – egyértelműen ez a koncert legfényesebben ragyogó fénypontja. Majd együttes nélkül, egy szál dobgéppel kezd bele egy újabb funk blokkba, majd fénylő mobiltelefonokat emeltet a magasba a Hot Thing alatt.

Végül a sokadik szünet után – egyre szellősebb tánctér előtt, mert mindig voltak, akik azt hitték, most volt a vége – belekezdtek a zenészek a Nothing Compares 2 U-ba (amit nem, nem Sinead O’Connor talált fel a világnak, hanem Prince), majd, csak hogy véletlenül se andalogva érjen véget a kifogástalan show, jön egy Delirious és egy Party Like It’s 1999, majd némi emberanyag-táncoltatás a színpadon, mi meg vigyorgunk, mint akinek nincs is más dolga. Voltaképpen nem is volt. De azért ezt a kettőt még megmutatjuk videón is:

http://www.youtube.com/watch?v=irdMqkGArhc

A taxis kollégának ezúton üzenjük: megérte, sőt, mi több, rettentően, kiváltképp. Élvezte volna ő is, ahogy élvezte itt minden generáció és minden stílus elkötelezettje. Azt hiszem, valahogy így születik meg a halhatatlanság.

Egy gondolat “Kis herceg hatalmasra nőtt – Prince a Szigeten” bejegyzéshez

  1. Kedves András, végre egy pozitív hangulatú, zavaró iróniától mentes cikk! Köszönöm. Jó ilyet olvasni, rám is pont ilyen hatással volt a tegnapi élmény.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.