LEMEZEK kora őszi felmelegedésekhez, takaró alatti teázásokhoz

Régen ajánlottunk lemezeket, amiért szégyelljük is magunkat, hisz annyi jó jött ki mostanában, amikre muszáj lett volna ráirányítanunk a figyelmet. De mostantól fokozatosan pótoljuk az elmaradást: itt van három olyan hanganyag, amiket melegen ajánlunk ezekre a kevésbé meleg napokra! És mindegyik albumról mutatunk egy-egy dalt is.

PrintWashed Out – Paracosm

Rögtön egy őrületes ziccerrel kezdünk, mert ez az a lemez, ami akár kaphatta volna Az Elmúlt Nyár Feletti Nosztalgikus Mélázás címet is. A Washed Out néven alkotó Ernest Greene az alig pár éve feltűnt, és azóta többé-kevésbé már ki is merített chillwave műfaj egyik legfontosabb képviselője, amely műfaj lényege pont ez a típusú, a lemenő nap fényében áztatott ábrándozás.

Magyarul: visszhangos énekek, visszhangos szintik, visszhangos gitárok, mélyről jövő, visszhangos sóhajok és a mosolyogva visszasírt kamaszkor átszűrése a csilingelő melódiákon. Bár ez neki a második lemeze, és az előzőhöz képest sok újat nem mutat fel, azonban aki még nem hallott erről a stílusról (aminek még a lemezborítóin is a legnépszerűbb téma a megfakult analógfotókkal illusztrált augusztusi alkony), az bátran kezdhet ezzel az albummal. Csalódni nehéz: súly nélküli, semmiféle depressziós témákat nem feszegető dalok csokra ez, ringatózás egy képzeletbeli csónakban ott, ahol sosincs hideg és éjszaka.

janelle

Janelle Monáe – The Electric Lady

Senkit ne tévesszen meg a lemez első másfél perce, a Tarantinós-filmzenés-művészkedős intró. De az „élesebb vagyok, mint a borotva” kezdetű sor a második dalban már sokat sejtet – leginkább egy himalájányi ambíciót -, amikor pedig maga a fanki kiskirály, Prince is becsatlakozik, hát arról meg nehéz bármi rosszat is mondani.

Aztán ahogy haladunk tovább az ifjú, feltörekvő énekesnő albumával, úgy fogunk egyre messzebbről lefitymálva tekinteni a giccses hatásvadászat olyan nagyasszonyaira, mint Rihanna vagy Beyoncé (akinek a rokonszenves kishúga viszont szerepel vendégként a lemezen!), mert amit Janelle és a mögötte álló, napszemüvegben és ravasz félmosolyokkal elképzelt zenekar alakít, az úgy lesz egy tökéletesre polírozott soulos-ünnepélyes popzenei egyórácska, hogy egy pillanatra sem vetnek be ehhez olcsó eszközöket. Az őszinteség, ami süt az egészből, zenei ízléstől függetlenül bárkit képes elsodorni, úgyhogy nyugodtan adjunk neki egy esélyt.

chvrchesChvrches – The Bones Of What You Believe

A Chvrches nevű skót elektropop együttes a nevét valóban a „templomok” szó angol megfelelőjének (churches) hipszteres átírásával alkotta meg, de aggódni nem kell, ez nem azt jelenti, hogy valamiféle keresztényi misszionárius popzenével van dolgunk.

Hanem egy nagyon jó elektronikus popzenével. Nem véletlenül szerepeltek a jövő zenei reménységeit minden évben ijesztően jól megtippelő BBC Sound Of… lista idei aranycsapatában (aki ide bekerül, az általában tényleg felrobban a következő években, ami a sikerességét illeti). A friss zenekar pedig hallhatóan nagyon igyekszik bizonyítani, de szerencsére erőlködésnek a szikráját sem lehet elcsípni, minden egyes hang a helyén van, kristálytisztán szól, és nem csak közel tökéletes, de egyszerre nagyon személyes, és csak úgy ömlik bele a fülbe, hogy aztán ott is ragadjon – ami nem egy megszokott dolog egy új csapattól. Aki egy felemelő albumra vágyik egy hosszú munkanap után, annak itt a legjobb választás.

Bőgőmasina férfiak, bosszúálló kissrácok: a hét videoklipjei

baauu

Minthogy a világ zeneipari szakmunkásai, illetve az általuk felkért ügyes rendezők az elmúlt héten sem tétlenkedtek, szüretelünk kicsit a termésükből – a fenti pillanatkép természetesen ezek egyikéből származik. Merő izgalom, tuti dili, tudjuk. Úgyhogy ismét mutatjuk, lehet belekényelmesedni a fotelekbe!

Amennyiben valaki még nem ismerkedett volna meg a HAIM névvel, az most reméljük, hogy általunk megteszi: ők nem egyszerűen csak három testvérhugica Kaliforniából, akik tudnak gitározni és énekelni, de a jövő ígéretes tehetségeit lajstromozó BBC Sound Of 2013 listáján is az első helyen zártak. Ami pedig azt jelenti, hogy hamarosan szégyentelenül sikeresek lesznek (hogy mire fel állítjuk ezt? Tessék megnézni az előző évi listák akkor még csak feltörekvő, ma már tuti fesztiválkasszasikert jelentő neveit). Na, ők most egy kedvesen gecizős klippel jelentkeztek, amiben éppen lapátra teszik aktuális palijaikat – akik persze hisztiben törnek ki erre. Bónusz infó: szeptemberben jön a lányok nagylemeze!

Sokan tudják, akik sok zenei videót néznek, hogy a felkapott rendező, Nabil neve garancia a kimagasló nézettségi statisztikákra – meg a grandiózus, szürreális, szinte már Napóleon-szindrómás víziókra. De hát pontosan ezért is kérik fel sokan, ugye. Mondjuk az alábbi, hallucinációkra épülő videóban az Arctic Monkeys énekese, Alex Turner is oroszlánrészt vállal, hiszen olyan profin játssza a szétmállott agyú részeget, mint a hivatásos színészek közül is csak kevesen. És a sztori is jó!

És ha már Nabilnál tartunk, jöjjön tőle egy másik, Hollywoodot szégyenbe hozó eresztés, ami még az előzőnél is erősebb. Ez Just Blaze és Baauer (helló, ő volt a géniusz a Harlem Shake zenéje mögött, csak szólunk!) közös, Jay-Z szövegrészletekkel is megtűzdelt friss zenéjéhez készült, és tarantinói eszközöket vet be a nyers erőszak vászonra vitelében. Indiában vagyunk, mozizzunk:

De a héten a magyar popzenei piac is kitermelt ám magából egy kisebb büszkeséget, ami alatt a dalt és a videót egyaránt értjük, mert mindkettő értékes darab lett. De ne szaladjunk: Szabó Benedek életkorát tekintve a második és harmadik iksz között alkotó, egyelőre csak egy szűk zeneértő kör által figyelt dalszerző, akihez eddig olyan formációkat lehetett kötni, mint a bajai Gyökkettő, amiből aztán kinőtt a Zombie Girlfriend, majd végül idén saját neve alatt jelentetett meg egy önálló albumot, Kapuzárási Piknik címmel. Mivel a második és harmadik iksz között járunk, az énekes írt a lemezre egy Huszonöt című dalt is, ezt a születésnapját ugyanis tavaly ilyenkor ünnepelte meg, a számban pedig szépen eldalolja töprengéseit az idő múlása felett. A belassult bulit bemutató videónak meg szintén itt a helye, hiszen mindenki számára ismerős pillanatokat vonultat fel – már amennyiben valaki a fiatalkorát nem csak egy papírzacskóban töltötte.

Végül zárjuk a sort egy káprázatos utazással az álomittas gyermeki fantáziák birodalmába: a Youth Lagoon néven egy ilyen elképzelt világot (a zene nyelvén) teremtő Trevor Powers egyik idei dala olyan videót kapott Stephen McNally rendezőtől, aminél ideillőbbet nem is tudnánk elképzelni: kolosszális, messzi dimenziókból érkező, de nem ellenséges lények lebegnek be a szétolvadó jelenetekbe, igazi mesemesemátka, csak éppen a látóidegekhez szól. Bámuljuk és ámuljunk!

10 príma album őrült forrósághoz

A nyarak nem arról híresek a zeneiparban, hogy ilyenkor olyan rettenetesen sok nagylemez jelenik meg. Mi mégis beletúrtunk a felhozatalba az uborkaszezon közepén, hogy kirántsunk belőle néhány albumot, ami valamiért passzol, vagy jól tud működni a fullasztó hőségben. Törekedtünk arra is, hogy a lehető legkülönbözőbb műfajú és hangulatú lemezeket ajánlhassunk, és persze mindegyikről mutatunk egy-egy mintazenét is. Letöltésre fel, hohó!

Bad-Rabbits-American-LoveBad Rabbits – American Love

Indítsunk újhullámos bostoni funkkal, amiben minden benne van, ami a sivatagi meleget elviselhetőbbé teszi: magasra szökő jókedv, kilencvenes évekbeli new jack swing és Prince-utórezgések, szexuális odakacsintgatás. A Balaton déli partja felé széles mosollyal, kikönyölve csapatni? Ez kell, hogy legyen az aláfestőzenéje!

classixxxxClassixx – Hanging Gardens

Frizbilóbálós, medencés, rosszabb helyeken már illegálisnak számító vigyort arcra ragasztós, a strandhomokot csillámpornak hazudó elektronikus örömködésre vágysz-e? Akkor itt van ez a hiba nélküli baleári diszkóztatás Los Angelesből, és még felesleges rongyrázás és méregdrága koktélok sem kellenek hozzá!

alunaAlunaGeorge – Body Music

Kétség nem fér hozzá, hogy az elmúlt két év egyik legrokonszenvesebb új zenei projektje a brit Aluna Francis és George Reid összekapaszkodása, amiben előbbi a vokálokért, utóbbi az alapokért felel, együtt pedig őszintén mesterkéletlen, friss hangvételű elektronikus R&B-t hoznak tető alá. Nem csak a nyár, de az év egyik legszuperebb hanganyaga!

octaOcta Push – Oito

Ők portugálok, ilyeténképpen zsigerből érthetnek a nyári atmoszféra uralásához, és bár annyira még nem világhíresek, az alábbi lemezük alapján már nem állnak ettől nagyon messze. Nyilván az sem véletlen, hogy már olyan nagy nevektől kaptak supportot, mint Gilles Peterson vagy Thom Yorke.

alltinyAll Tiny Creatures – Dark Clock

De ne maradjanak betevő nélkül a húrok szerelmesei sem! Ellenben nem ám valami unalmas, főiskolás tábortüzes dobozgitározásról van szó, hanem a távolba zengetett, hipnotikusan-fátyolosan visszhangzó dalokról, amikre felelősségteljesen lehet lebegni akár egy képzeletbeli, akár egy valós matracon.

http://www.youtube.com/watch?v=ybO–_f3J78

djrumDjrum – Seven Lies

A klasszikus értelemben vett, morcos dubstepek nagyon nem nyári zenék, ebben alighanem kiegyezhetünk. A sötét londoni műfajnak azonban az utóbbi években több ígéretes leágazása is kinőtt, amit összefoglaló néven szimplán bass music-ként kezdtek emlegetni – nos, ez az album is egy ilyen keretben fogant, ráadásul pont annyira lebegtet két méterre a föld felett, hogy ideális legyen ehhez az augusztushoz.

bocartBoards Of Canada – Tomorrow’s Harvest

Nevük ellenére skótok, és arról ismertek, hogy szeretik az elme álomszerű tájaira idegenvezetni a gyanútlan hallgatót. Új, szintén lassan hömpölygő lemezük nyolc év kihagyást követően érkezett meg, és közel tökéletes lett – tökéletes egy főműsoridős, tehát kora délutáni napon aszalódáshoz a gyenesdiási strandon.

phaseoPhaseOne – If I Tell U

Kicsit maradjunk az előző vonalon, csak egy fiatalabb tehetséggel: a St. Louis-i Andrew Jernigan lassú, messzire nyújtózkodó elektronikus felhőit már inkább egy szúnyoglepte naplementéhez ajánljuk – ő egyébként tudhat valamit, mert már olyan nagyságokat is remixelhetett, mint Burial vagy az Animal Collective.

jagwarmaJagwar Ma – Howlin

Aztán van ám egy napi tippünk azoknak is, akik lávaként áramló szintifolyamokkal betemetett, kicsit 90-es évekbeli ízesítésű pszichedelikus indie-popot hallgatóznának: a fura nevű, de legalább ennyire lebilincselő Jagwar Ma tudniillik ebben annyira otthonosan mozog, mint Orbán Viktor a stadionlelátókon. Egy tüzes augusztushoz pedig pont az ilyen folyamatzenék (is) illenek:

quasQuasimoto – Yessir Whatever

Szeretettel gondolunk azokra is, akik egy elszállt hiphop anyagra vágynak két aszfaltolvadás között. Van ugye a világszerte elismert szűkszavú stúdiólakó, Madlib, ez pedig az ő szókimondóbb altegerójának, a sárga, malacszerű és héliumhangú karakternek, Quasimotónak új albuma, aki megint tompára gombázta magát néhány régi jazzalapra. Boldog nyarat!

DJ Shadow trappert húzott budapesti fellépésén

djshadow01

Volt a kilencvenes évek közepének-végének egy meghatározó zenei jelensége, ami Magyarországon is jó sok hívet szerzett magának. Konkrétan azokat, akiknek a rap túlságosan ripacskodó volt, de a tempóját és az alapjait igazából szerették, meg azokat, akik némi megnyugvást kerestek kollégiumi szobáikban egy-egy erősebb buli (vagy a Prodigy aktuális nagylemeze) után. A Ninja Tune, a Mo Wax és a K7 kiadók filmélményszerű, a jazz esztétikájából nagykanállal merítő, belassulva hömpölygő, kurta-furcsa zenéire nagyon sok helyen gyúltak a fondorlatos cigaretták, és volt köztük pár igazán jelentős album, aminek pillanatait máig sokan képesek felidézni – ilyen volt DJ Shadow Endtroducing című 1996-os bemutatkozó lemeze is, amit máig az absztrakt hip hop egyik zászlóshajójának illik tekinteni.

Miután kiderült, hogy az éles nyelvű zenekritikusokat is térdre kényszerítő nagylemez – ami olyan darabokat adott a világnak, mint a Midnight In A Perfect World vagy az Organ Donor – mestere a három évvel ezelőtti Szigetes fellépése után ismét a Kárpátok ölelő karjai közé érkezik, nem is volt kérdéses, hogy a bulit meghirdető Zöld Pardon végre olyan tömegeket fog látni, amilyet mindig is akart, miután kiűzték a Petőfi-híd mellől (noha még így is lehettek volna többen). A kérdés inkább az volt: mit fog játszani a 41 éves lemezjátszóbűvész? És itt volt a majom elásva, mert amikor végre megjött a válasz, sokan leégett agyi diódákkal bambultak a színpad felé – mert erre végképp nem számítottak.

djshadow02

Aki utánanézett annak a YouTube-on, hogy milyen ez a bizonyos All Basses Covered fantázianevű műsor, amivel Shadow érkezik, azt nem érhette meglepetés: szó sem volt ugyanis arról, hogy dölöngélős trip hopokra andalgunk majd a Duna partján. Aki ilyen ábrándokat hozott magával hétfő este, az saját szemével nézhette végig, ahogy ezek szilánkjaira hullnak szét.

Hogy nevét mennyire beskatulyázták a régi hangzásokba, azzal maga a baseballsapkás alkotó is tökéletesen tisztában lehet, mert már a dj-szettjét is úgy vezette fel, hogy ő nem szereti ám újra és újra ugyanazokat a köröket futni, önmagát ismételni, és lépést tart a korral, ami jelen esetben 2013. Ennek később többször – talán túl sokszor is – nyomatékot adott a mikrofonon keresztül, mintha meg kellene értetni az emberekkel, hogy a bakelitropogásos instrumentális hiphop korszakán már tizenöt éve túlvagyunk, bár egyes fejeket látva erre a mission statementre valóban szükség volt.

És azért is, mert a műfaj, amiből legfőképpen válogatott, az tényleg egy megosztó fajta: a trap a fuxpörgető déli hiphopok basszusnehéz, minimalista-technoid továbbfejlesztése, sok felhúzással és puskaropogásszerű pergővel. De hogy érzékeltessük is, körülbelül mit kaptunk, itt egy videó, amit találtunk a tegnapról:

Ezzel okozott azonnali törésvonalat a közönségben: van, aki nyomban felfogta, mi történik, és keblére ölelte a buliztató, sújtólégszerű basszusokkal terhelt vonulatot, a többiek pedig maradtak úgy, ahogy megfogalmaztuk az imént: lefagyva. Persze a szett attól még, hogy főleg új – vagy újszerű – zenékből állt, lehetett volna erősebb: hiszen attól még, hogy valami friss, még nem biztos, hogy funky is, és bizony akadtak olyan sávok, amikor inkább a pult felé indult volna az ember újabb sörért, mert vagy kicsit lelapult a hangzás, vagy kicsit elcirkusziasodott – szerencsére sosem annyira, mint egy Skrillex. De hát a trap és holdudvara meg ilyen, ugye (a műfajról átfogó tanulmány itt olvasható).

Összességében üdítő volt hallani, hogy valaki végre merészel kilépni a biztonsági zónájából, és nem esik abba a hibába, mint számos őszülő halántékú sorstársa, aki inkább behasal a múlt emlékeiből táplálkozó tömegigénynek. DJ Shadow nem ezt tette, és jól tette. Mert ha csak egyetlen szemet is felnyitott – megüzenve, hogy őt aztán nem érdekli, ki milyen régi albumot hallgat otthon a négy fal között, de ezt nem kéne kihozni az utcára, vagy egy élő fellépésre -, már megérte.

djshadow03

Psy, Obama és magyar graffitisek is a Daft Punk hatása alatt

Az új Daft Punk albumot, az év egyik fő popzenei beszédtémájává vált Random Access Memoriest már kielemeztük: akkor arra jutottunk, hogy minket bizony nem fognak kilóra megvenni egy élő hangszerekkel eladni próbált, de nem túl erős funky lötyögéssel. Ettől függetlenül mégiscsak ők a robotjelmezbe bújt franciák, akik már ott tartanak, hogy csinálhatnak bármit, az hatással lesz emberekre, sőt, fel is dolgozzák majd a zenéiket, kihoznak majd belőlük valami újat, ha akarják, ha nem. Az internet kreatív (és néha igencsak időmilliomosnak tűnő) népe pedig nem ismer korlátokat, úgyhogy mutatunk néhány elképesztő húzást, amit sikerült az albumból kihozniuk.

Barack Obama is azt mondja, hogy get lucky

Mindenki hallotta már a nyár ügyeletes megaslágerét, a Get Lucky-t, többen jó eséllyel már rá is untak, na de ez teljesen új ízt és árnyalatot kölcsönöz neki: a Barackdubs nevű YouTube-csatorna gondozói ugyanis több másik után ezt a dalt is az Egyesült Államok elnökének szájába adták. Nehézsúlyú pepecsmeló lehetett mindezt összevagdosni a különféle szónoklatokból, az eredmény viszont magáért beszél. Azaz énekel. Énekbeszél!

Gangnam Access Memories: agylohasztó mashupok

Az Obama-derbi még szórakoztató volt, a következő nekifutás azonban az első „ne, ezt ne!” felkiáltások után már inkább a fárasztó kategóriába csúszik – persze ez türelemfüggő is. Mindenesetre aki hajlandó arra, hogy a komplett Daft Punk-albumot meghallgassa egy ismeretlen művész által világra hozott Gangnam Style-átiratokkal, az ugorjon neki ennek. Amúgy tényleg vannak benne kreatív megoldások, nem csak Psy szövegének egyszerű ráúsztatása a zenei alapokra (egyébként ijesztő, mennyire illik az összes dalra), bátran lehet vele a munkatársak idegein táncolni. A teljes kotyvalékalbumért tessék az alábbi képre klikkelni!

gangnampunk

…és beérkeztek a magyarok is!

Magyarország kreatív tehetségei is megihletődtek a Pharrell Williams énekelte Get Lucky által, ezen ugye már meg sem lepődünk. Két ismert hazai énekesnő, az egyik legegyedibb  orgánummal rendelkező Judie Jay és az elmúlt pár évben feltört Marge állt össze egy zongoristával, hogy eldalolják a saját verziójukat. Íme:

Még hogy a graffitisek csúnya, rosszarcú, deviáns bűnözői életformák! A Kast-AFX művésznéven dolgozó magyar falfirkász és társa, Fork egy komplett rajzot és egy hozzá tartozó videót is készítettek, természetesen elejétől a végéig a Daft Punk-sláger által fejen csókolva, azonnali szimpátiát váltva ki maguk iránt. Símaszkok, öltönyök, fekete festékesgörgők és csillogás a budapesti Filatorigátnál található legálfalon:

Gyilkos nagyi, duplaarcú mutáns: szürreális videóknak áll a zászló (18+)

szurrealfilterIsmét mutatunk pár klipet, ha már egyszer úgy alakult, hogy van mit mutatnunk, ráadásul ezeket egy tendenciára is fel tudjuk fűzni: a világ kreatív zeneipari szakmunkásai közül ugyanis most egyszerre többen is letették voksukat a kifacsart valóságértelmezések mellett. Ami persze nem véletlen, hiszen az iszonyatosan sok online inger és felgyorsult internet-tempó közepette a szélsőségekkel lehet a legjobban elragadni a figyelmet.

Kezdjük mindjárt Mykki Blancóval, a queer rap kiskirályával, akit már egyszer méltattunk, mint 2013 egyik nagy reménységét – és mint azt az embert, aki meleg létére ér el egyre komolyabb sikereket az alapvetően ostoba homofóbiától kicsattanó hip hop műfajában. Szereti azt is, ha zenéihez bizarr (néha egyenesen ijesztő) klipek készülnek, ez történt most is: az Initiation videójának főszereplője ő maga, de mint groteszk mutáns, aki a feje búbján egy második arcot is hordoz, néha pedig négykézláb közlekedik. Négy percnyi művészhorror, kamu latinnal és vészjósló zenei alapokkal, tessék:

Ali G, Mr. Oizo és az Aphex Twin-féle Windowlicker óta tudjuk, hogy a legnagyobbat azokkal a klipekkel lehet szakítani, amikben olyan karaktereket állítanak kamera elé, akik azonnal, füstölve bélyegeznek bele egy kurva nagyot a memóriánkba. Siriusmo neve talán nem annyira ismert a nagyközönség előtt, de ezután akár az is lehet: a Modeselektor-féle MonkeyTown lemezkiadó kötelékébe tartozó producer ugyanis egy MC Roman nevű nehézsúlyú formát főszerepeltet új videójában: a hosszú szőke hajú, szlávos arcberendezésű ember nagymamákkal gengel és sütizik, beül egy pedikűrre, sőt, még a sarki mosodában is képes tök hitelesen előadni a nagymenőt. Borzalmasan idióta, egyben zseniális öt perc!

Végül itt ez a szuperség, ami a Blatta & Inesha olasz elektronikus páros pulzáló zenéjéhez készült: egy társaság olyan végtelenül gizda medencés partihoz készülődik, amilyennel minden nyári hétvégénket tölteni szeretnénk, csak éppen ez nem nagyon tetszik a csirkét éppen előkészítő szomszéd nénikének. Amit ezután jön, az már korhatáros kontent, ezért kéretik gyerekek elől elzárva tartani – felnőttek viszont bátran csettintgessenek a remek vágások és lassítások láttán!