Bőgőmasina férfiak, bosszúálló kissrácok: a hét videoklipjei

baauu

Minthogy a világ zeneipari szakmunkásai, illetve az általuk felkért ügyes rendezők az elmúlt héten sem tétlenkedtek, szüretelünk kicsit a termésükből – a fenti pillanatkép természetesen ezek egyikéből származik. Merő izgalom, tuti dili, tudjuk. Úgyhogy ismét mutatjuk, lehet belekényelmesedni a fotelekbe!

Amennyiben valaki még nem ismerkedett volna meg a HAIM névvel, az most reméljük, hogy általunk megteszi: ők nem egyszerűen csak három testvérhugica Kaliforniából, akik tudnak gitározni és énekelni, de a jövő ígéretes tehetségeit lajstromozó BBC Sound Of 2013 listáján is az első helyen zártak. Ami pedig azt jelenti, hogy hamarosan szégyentelenül sikeresek lesznek (hogy mire fel állítjuk ezt? Tessék megnézni az előző évi listák akkor még csak feltörekvő, ma már tuti fesztiválkasszasikert jelentő neveit). Na, ők most egy kedvesen gecizős klippel jelentkeztek, amiben éppen lapátra teszik aktuális palijaikat – akik persze hisztiben törnek ki erre. Bónusz infó: szeptemberben jön a lányok nagylemeze!

Sokan tudják, akik sok zenei videót néznek, hogy a felkapott rendező, Nabil neve garancia a kimagasló nézettségi statisztikákra – meg a grandiózus, szürreális, szinte már Napóleon-szindrómás víziókra. De hát pontosan ezért is kérik fel sokan, ugye. Mondjuk az alábbi, hallucinációkra épülő videóban az Arctic Monkeys énekese, Alex Turner is oroszlánrészt vállal, hiszen olyan profin játssza a szétmállott agyú részeget, mint a hivatásos színészek közül is csak kevesen. És a sztori is jó!

És ha már Nabilnál tartunk, jöjjön tőle egy másik, Hollywoodot szégyenbe hozó eresztés, ami még az előzőnél is erősebb. Ez Just Blaze és Baauer (helló, ő volt a géniusz a Harlem Shake zenéje mögött, csak szólunk!) közös, Jay-Z szövegrészletekkel is megtűzdelt friss zenéjéhez készült, és tarantinói eszközöket vet be a nyers erőszak vászonra vitelében. Indiában vagyunk, mozizzunk:

De a héten a magyar popzenei piac is kitermelt ám magából egy kisebb büszkeséget, ami alatt a dalt és a videót egyaránt értjük, mert mindkettő értékes darab lett. De ne szaladjunk: Szabó Benedek életkorát tekintve a második és harmadik iksz között alkotó, egyelőre csak egy szűk zeneértő kör által figyelt dalszerző, akihez eddig olyan formációkat lehetett kötni, mint a bajai Gyökkettő, amiből aztán kinőtt a Zombie Girlfriend, majd végül idén saját neve alatt jelentetett meg egy önálló albumot, Kapuzárási Piknik címmel. Mivel a második és harmadik iksz között járunk, az énekes írt a lemezre egy Huszonöt című dalt is, ezt a születésnapját ugyanis tavaly ilyenkor ünnepelte meg, a számban pedig szépen eldalolja töprengéseit az idő múlása felett. A belassult bulit bemutató videónak meg szintén itt a helye, hiszen mindenki számára ismerős pillanatokat vonultat fel – már amennyiben valaki a fiatalkorát nem csak egy papírzacskóban töltötte.

Végül zárjuk a sort egy káprázatos utazással az álomittas gyermeki fantáziák birodalmába: a Youth Lagoon néven egy ilyen elképzelt világot (a zene nyelvén) teremtő Trevor Powers egyik idei dala olyan videót kapott Stephen McNally rendezőtől, aminél ideillőbbet nem is tudnánk elképzelni: kolosszális, messzi dimenziókból érkező, de nem ellenséges lények lebegnek be a szétolvadó jelenetekbe, igazi mesemesemátka, csak éppen a látóidegekhez szól. Bámuljuk és ámuljunk!

Psy, Obama és magyar graffitisek is a Daft Punk hatása alatt

Az új Daft Punk albumot, az év egyik fő popzenei beszédtémájává vált Random Access Memoriest már kielemeztük: akkor arra jutottunk, hogy minket bizony nem fognak kilóra megvenni egy élő hangszerekkel eladni próbált, de nem túl erős funky lötyögéssel. Ettől függetlenül mégiscsak ők a robotjelmezbe bújt franciák, akik már ott tartanak, hogy csinálhatnak bármit, az hatással lesz emberekre, sőt, fel is dolgozzák majd a zenéiket, kihoznak majd belőlük valami újat, ha akarják, ha nem. Az internet kreatív (és néha igencsak időmilliomosnak tűnő) népe pedig nem ismer korlátokat, úgyhogy mutatunk néhány elképesztő húzást, amit sikerült az albumból kihozniuk.

Barack Obama is azt mondja, hogy get lucky

Mindenki hallotta már a nyár ügyeletes megaslágerét, a Get Lucky-t, többen jó eséllyel már rá is untak, na de ez teljesen új ízt és árnyalatot kölcsönöz neki: a Barackdubs nevű YouTube-csatorna gondozói ugyanis több másik után ezt a dalt is az Egyesült Államok elnökének szájába adták. Nehézsúlyú pepecsmeló lehetett mindezt összevagdosni a különféle szónoklatokból, az eredmény viszont magáért beszél. Azaz énekel. Énekbeszél!

Gangnam Access Memories: agylohasztó mashupok

Az Obama-derbi még szórakoztató volt, a következő nekifutás azonban az első „ne, ezt ne!” felkiáltások után már inkább a fárasztó kategóriába csúszik – persze ez türelemfüggő is. Mindenesetre aki hajlandó arra, hogy a komplett Daft Punk-albumot meghallgassa egy ismeretlen művész által világra hozott Gangnam Style-átiratokkal, az ugorjon neki ennek. Amúgy tényleg vannak benne kreatív megoldások, nem csak Psy szövegének egyszerű ráúsztatása a zenei alapokra (egyébként ijesztő, mennyire illik az összes dalra), bátran lehet vele a munkatársak idegein táncolni. A teljes kotyvalékalbumért tessék az alábbi képre klikkelni!

gangnampunk

…és beérkeztek a magyarok is!

Magyarország kreatív tehetségei is megihletődtek a Pharrell Williams énekelte Get Lucky által, ezen ugye már meg sem lepődünk. Két ismert hazai énekesnő, az egyik legegyedibb  orgánummal rendelkező Judie Jay és az elmúlt pár évben feltört Marge állt össze egy zongoristával, hogy eldalolják a saját verziójukat. Íme:

Még hogy a graffitisek csúnya, rosszarcú, deviáns bűnözői életformák! A Kast-AFX művésznéven dolgozó magyar falfirkász és társa, Fork egy komplett rajzot és egy hozzá tartozó videót is készítettek, természetesen elejétől a végéig a Daft Punk-sláger által fejen csókolva, azonnali szimpátiát váltva ki maguk iránt. Símaszkok, öltönyök, fekete festékesgörgők és csillogás a budapesti Filatorigátnál található legálfalon:

Omega-slágerre énekelt Kanye West

kanyeomega

A nárcisztikusságáról, bőrszoknyájáról, arcoskodásairól és kirohanásairól híres (legutóbb egy közlekedési tábla lefejelése után rontott neki egy paparazzónak) sztárrepper, Kanye West úgy döntött, hogy péntek estétől kezdve utcai gerillakampánnyal fog hátszelet legújabb számának, a New Slaves-nek vitorlájába.

Ehhez annyit tett – vagyis nem ő, hanem a stábja -, hogy a világ 66 különböző pontján házfalakra kezdte vetíteni az új dalt, Sydneytől Párizson át Los Angelesig, az egyes helyszínekhez pedig még térkép is készült, ami kikerült az oldalára. Valószínűleg biztosra vette, hogy a dühös, politizáló hangvétel, amit megüt („vannak vezetők és követőik, de én inkább leszek egy fasz, mint az, aki benyeli”) jobban mutat, ha az utca embere hallhatja először. Minket azonban nem ez hökkentett meg, hanem az, ami valójában bármelyik magyar ember ingerküszöbét megugorja: Kanye ugyanis a szám végén konkrétan az Omega Gyöngyhajú Lányának alapjaira áll neki dalolászni.

Itt van egy rövid videó, a 38. másodperctől tessék figyelni:

http://youtu.be/V8p36rlGG48

A Tízezer Lépés című albumról származó sláger a magyar zenetörténelem egyik legismertebbje, szinte mindenki ismeri a dallamát, ami annyira népszerűnek bizonyult, hogy számtalan feldolgozást megért, a Scorpions ismert fütyülős-lassúzós darabján át egészen a Kozmix happy hardcore veretéséig. De mi most adjuk meg a kreditet a dalt jegyző Presser Gábornak (és a szövegíró Adamis Annának), és jöjjön az eredeti:

Brian Eno kórházi betegeknek írt nyugtató zenét

brianeno

Az angol származású Brian Enót a főként ütemek nélküli, inkább csak lebegő hangszőnyegekről szóló ambient műfaj atyjaként szokás ismerni, aki azonban nem csak ezekkel a valóságból kiszakító kollázsaival járult hozzá a kortárs könnyűzene fejlődéséhez, de segített lemezeket készíteni a Talking Headsnek, a Depeche Mode-nak, David Bowie-nak és a U2-nak is – és nem túlzás az egyik legnagyobb hatású művészként emlegetni, akitől ezrek merítettek. Sőt, őt kérték fel még arra is, hogy készítsen egy hat másodperces indítóhangot a Windows 95-nek – ez lett belőle.

Ezeken, illetve irdatlan sok saját albumán kívül írt már olyan okoskütyüs programokat is, amik véletlenszerű audiovizuális installációkat generálnak, vagyis sosem lehet tudni előre, hogy a következő pillanatban éppen hogyan fognak csilingelni a hangok az iPhone-ból, sosem ismétlődik egyetlen zenei motívum sem. Apple-készülék tulajdonosok itt találnak tőle egy másik zseniális alkalmazást is, ami működés közben így néz ki:

Nem véletlenül nevezik a 64 éves zenészt rendkívül találóan „szónikus tájépítésznek” is, és talán az sem véletlen, hogy egy sebész, miután azt tapasztalta, hogy a mindig nyugtalan anyósa mennyire lecsillapodott, amikor a Brighton fesztiválon meghallotta Eno egyik installációját, rájött: ezek a nyugtató hömpölygések akár a páciensei előnyére is válhatnak.

Az eredmény: egy különszoba az Anglia déli partjainál található Montefiore magánkórházban, ahol a betegek „gondolkodhatnak, mérlegelhetnek, vagy egyszerűen csak relaxálhatnak.” A nyugtató környezetet fények és hangok jelentik, és a remények szerint ezek segítenek abban is, hogy a kórház lakói úgy érezzék: ők maguk is szervesen hozzájárulnak a saját gyógyulásukhoz, ha alkalomadtán beülnek ide. Sőt, állítólag már több építész is érdeklődik az audiovizuális terem iránt, szóval ha minden jól megy, akkor nem ez lesz az utolsó kórház, ahol Brian Eno kamatoztathatja tehetségét. Ő maga egyébként azt nyilatkozta a projektről: „Egy természetes lépésnek tűnt ez részemről, hiszen évek óta játszadozom a funckionális zene gondolatával.”

És ha már ennyit beszéltünk róla, álljon itt néhány hosszabb műve, hátha valaki már most kipróbálná a zene általi, engesztelő jellegű hangulati befolyásolódást.

Brian Eno – Ambient 1: Music For Airports (1978, teljes album):

http://www.youtube.com/watch?v=RfKcu_ze-60

Brian Eno – Apollo: Atmospheres and Soundtracks (1983, teljes album):

http://www.youtube.com/watch?v=D0h_jWVbw6M

Brian Eno – The Shutov Assembly (1992, teljes album):

http://www.youtube.com/watch?v=mcC-Epy-kBo

Brian Eno – Lux (2012, részlet):

Daft Punk: az év lemezét készítik elő az év rafkós kampányával?

daftpunk

Blogunk nyomon követőinek aligha kell definiálni, mit jelent az a két szó, hogy Daft Punk – de aki mégsem ismerné őket, annak dióhéjban annyi: a 21. század egyik legjobban csengő nevű, mondhatni nehézbombázó kategóriás elektronikus formációjáról beszélünk, két franciáról, akikért a legnagyobb fesztiválszervezők kapálóznak, és ha sikerrel járnak, akkor meg tízezrek passzírózódnak a kordonok elé, hogy lássák őket. Szeretnek továbbá csillogóan monumentális díszletek között fellépni, miközben ők maguk egy-egy emblematikus robotmaszkban állnak be a pultba (és általában is ebben mutatkoznak), és ők voltak azok, akik a rádiók által egy időben pépesre játszott Around The World mögött állnak, illetve ők írták meg a soundtracket a 2010-es Tron: Örökség című filmhez is.

Nem feledendő azonban, hogy a szupesztárok is underground ügyeskedőkként indultak – igaz, debütáló lemezüket, az 1997-es Homeworkot sajnos már csak kevesen ismerik, annak ellenére, hogy enélkül ma sehol nem lennének, ez katapultálta őket a listák tetejére, egy karcos és karakteres darab, ami vitán felül máig a legjobb stúdiólemezük. Ez azonban (mármint hogy ez a legjobb albumuk) még ebben az évben megváltozhat: tavaly óta szivárognak, csordogálnak, csöpörésznek az információmorzsák arról, hogy 2013-ban jön az új, szám szerint negyedik nagylemez – és úgy néz ki, hogy valami merőben újjal készülnek az emberszerű androidok.

És ezt nagyon ravaszdi módon készítették elő: március 2-án robbantottak bombát, de meglepő módon nem az interneten, hanem a tévében, a népszerű amerikai Saturday Night Live showműsorban. Ezt a rövidke szpot ment le ugyanis a reklámok között:

http://www.youtube.com/watch?v=922-y641Ask

Hogy micsoda? Hetvenes évekbeli funk? Gitár és puha dobok? Semmi szinti? A minivideóból semmi nem derült még ki, de aztán, mielőtt még mindenki szétrepedt volna a kíváncsiságtól, bedobtak egy hosszabb mozgóképes mézesmadzagot a most is zajló Coachella fesztiválon. Ezt látták a fesztiválozók:

Úgy van, Pharrell Williams énekel! Sőt, a az egykori diszkófunk-legenda Nile Rodgers gitározik (a Chicből, vagyis abból a zenekarból, aminek ezt a slágert is köszönhette a világ), mondjuk róla már eddig is lehetett tudni, hogy lesz valami köze az új hanganyaghoz, de ez így egyben már nem csak szimplán kegyetlenül slágergyanúsnak tetszik, de az év slágerének is. Egyelőre.

Na de mi világlik ki mindebből, a tévés és fesztiválos reklámból, amik teljesen ellentmondanak annak, ahogyan manapság a zenészek futtatni szokták magukat – hiszen nem online csatornákon jelentek meg? Mit jelent a klasszikus hangszerelés, a diszkó fénykorába visszakacsintás? Erre a válaszokat maga Thomas Bangalter, a Daft Punk fele adta meg a Rolling Stone Magazinnak adott interjújában, amiben közölte: „azt akartuk megvalósítani, amit eddig gépekkel és szemplerekkel – de most gépek helyett emberekkel.” És hozzátette, hogy az album 13 száma közül mindössze kettőben használtak dobgépet, és menő stúdiótechnika helyett vintage vokódereket küldtek harcba, hogy még a roboténekek és emberien hangozzanak. Guy-Manuel, a páratlan páros másik fele meg azt közölte: „Nem arról van szó, hogy nem tudunk csinálni valami őrült, futurisztikusan hangzó cuccot, de most a múlttal akartunk játszani.”

randomacc

Vagyis ráuntak kicsit az elektronikus zenére, illetve inkább arra, ahogy az interjúban is kifejezték, hogy a műfaj belesüppedt a maga komfortzónájába. Ezért a visszatalálás a hetvenes-nyolcvanas évekhez, és ezért a rafkós promóció, ami elsősorban nem az interneten folyt, hanem élő, tradicionálisabb eszközökkel – ilyet eddig csak kevesen vállaltak be (persze nekik azért könnyű a dolguk, mert egy sóhajtásukra is felkapja a fejét a popzenei világsajtó).

Mindenesetre várjuk, mi sül ki ebből végül, mert ha a Random Access Memories című, májusban megjelenő új lemez képes tartani ezt a színvonalat, ami a fenti daldarabkából sugárzik, akkor bizony az év lemezével állunk szemben. Májusban minden kiderül.

Four Tet és Todd Terje is jön a Balaton Soundra

„Tisztelt Szerkesztőség! Újabb huszonegy fellépőt sorakoztattak fel a Balaton Sound szervezői, köztük – az eddigi kínálathoz hasonlóan – nagyszínpadok legnagyobb DJ-i és egyedi hangzású, kísérletező producerek egyaránt feltűnnek a névsorban.” Ezt a levelet minden évben úgy várjuk, mint a messiást, hiszen mindig kiderül, hogy végülis mozdult-e előre kicsit a zenei kínálat, vagy marad a Nagy Magyar Prémiumfesztivál az univerzális, langyos vízben tapicskoló veretésnél. Röviden most annyit: meglepő, de ne marad!

A világot persze 2013-ban sem sikerül megváltani, hiszen amíg lesznek BMW-kulcs csörgető, az iskolapad helyett a lakótelepi betonpingpongasztalt koptató gyurmagyőzők, addig sajnos lesz hülyeteknó is. Örömre viszont van ok, hiszen idén Zamárdiba elhozzák például a hihetetlenül termékeny Scubát, aki a dubstepből gondolkozott tovább, és hozott létre annak talapzatán egy egészen elképesztően „intelligens”, mégis táncolható, organikus zenei világot. Ennek egyik darabja 2010-ből:

Szintén ajánljuk a menüből a hamburgi DJ Koze nevét, aki sok, hozzá hasonlóan befutott pályatársával hasonlóan a hip-hop felől közelített az elektronikához, amióta viszont megérkezett, ontja magából az agyafúrt, itallocsolós, mokány kis technókat. Ha a német klubokban odavannak érte, mi mi mást tehetnénk?

Todd Terjét is érdemes felírni az egyéni programnaptárba, már amennyiben bírjuk, ha egy skandináv vállaltan excentrikusabb anyagokat gyárt, mint északi pályatársai. Mivel ő a nu disco egyik kitüntetett figurája, ezért az excentrikusságot ebben a kontextusban szíveskedjük érteni: igazi szexi és tömény dizsi várható tőle. Meg nyilván ez a dal, amit tavaly egy csomó dance-magazin az év klubhimnuszának választott:

De aminek igazán örülünk (és annyira szívesen leírnánk, hogy feltörő kosként repesztettük meg a mennyezetet egy ugrással, de hát nem így volt, viszont tényleg berobbantak a pupilláink), az a nem annyira kurta, de mindenképpen furcsa, ám nehezen ellenállható elektronikákkal házaló angol Kieran Hebden, vagyis Four Tet. Bár nagyjából lehetetlen őt helyrerakni műfajilag, mert mint sok fasza ötleteket magából ontó géniusz, ő is egy saját kis dimenziót teremtett, az viszont tudható, hogy ez mi mindenből épül fel: füstös jazzből, hiphopból, posztrockból, kísérleti-analóg zenékből és merő pszichedeliából (igaz, utóbbi munkái már erős house-behatásokkal is operálnak).

Külön öröm, hogy a sajtóanyagban a Balaton Sound-szervezők finoman elrejtettek egy gyűszűnyi maró gúnyt is, amit a hurkanyakú veretőkatonákat címeztek, hiszen ezt írják: „hihetetlenül izgalmas, összetett és egyedülálló zenei világával csupán a felszínes hallgatás révén nem könnyű azonosulni.” És tényleg! A továbbiakban mutatunk videón két saját Four Tet-szerzeményt a táncosabb darabok közül, meg egy két órás, fantasztikusan elborult és szétcsavart mixet, telis-tele őrült, kozmikus lemezekkel.

És hogy ne érjen minket a diszkrimináció vádja, íme a többi bejelentett név, akiket nem emeltünk ki külön: Avicii, Fedde Le Grand, Cee Lo Green, Solomun, Loco Dice, Dimitri Vegas & Like Mike, Green Velvet, Seth Troxler, Nervo, Magda, Hernan Cattaneo, tINI, Gary Beck, Doctor P, Funtcase, Bruno From Ibiza, Baskerville.