Omega-slágerre énekelt Kanye West

kanyeomega

A nárcisztikusságáról, bőrszoknyájáról, arcoskodásairól és kirohanásairól híres (legutóbb egy közlekedési tábla lefejelése után rontott neki egy paparazzónak) sztárrepper, Kanye West úgy döntött, hogy péntek estétől kezdve utcai gerillakampánnyal fog hátszelet legújabb számának, a New Slaves-nek vitorlájába.

Ehhez annyit tett – vagyis nem ő, hanem a stábja -, hogy a világ 66 különböző pontján házfalakra kezdte vetíteni az új dalt, Sydneytől Párizson át Los Angelesig, az egyes helyszínekhez pedig még térkép is készült, ami kikerült az oldalára. Valószínűleg biztosra vette, hogy a dühös, politizáló hangvétel, amit megüt („vannak vezetők és követőik, de én inkább leszek egy fasz, mint az, aki benyeli”) jobban mutat, ha az utca embere hallhatja először. Minket azonban nem ez hökkentett meg, hanem az, ami valójában bármelyik magyar ember ingerküszöbét megugorja: Kanye ugyanis a szám végén konkrétan az Omega Gyöngyhajú Lányának alapjaira áll neki dalolászni.

Itt van egy rövid videó, a 38. másodperctől tessék figyelni:

http://youtu.be/V8p36rlGG48

A Tízezer Lépés című albumról származó sláger a magyar zenetörténelem egyik legismertebbje, szinte mindenki ismeri a dallamát, ami annyira népszerűnek bizonyult, hogy számtalan feldolgozást megért, a Scorpions ismert fütyülős-lassúzós darabján át egészen a Kozmix happy hardcore veretéséig. De mi most adjuk meg a kreditet a dalt jegyző Presser Gábornak (és a szövegíró Adamis Annának), és jöjjön az eredeti: