Kategória: Hírek

Nemrég ajánlottunk pár új albumot, amikkel el lehet menekülni a februári fagyok elől, hát itt az ideje a folytatásnak. Három teljesen különböző műfajú, de hóvirághívogató album az elmúlt egy hónapból.

Jamie Lidell: Jamie Lidell

Elképesztő figurával nyitunk! Jamie Lidellre mindenkinek érdemes odafigyelnie, aki kicsit is zenebuzinak tartja magát, ízléstől függetlenül – mert nincs olyan zenebuzi, aki albumainak végighallgatása után ne érezne kedvet újraindítani valamelyik dalt. Sőt, esélyes az is, hogy akár kifejezetten megfertőződik. Mert mit is csinál Jamie Lidell? Két olyan dolgot ötvöz, amihez nagyon ért, pedig látszólag távol állnak egymástól: a szögletes-digitális elektronikát (sőt, karrierjének kezdetén annak is az experimentális változatát, ezért is van a többek között Aphex Twint is felnevelő Warp kiadónál), illetve a bőségesen soulos éneket. Új albuma e kettőnek pikánsan fanki keresztezgetése, aminek hatására még a hóvirágok is kéjsóváran kászálódnak elő a szikár téli talajból!

 

Ducktails: The Flower Lane

Egy szuszra startoló meleg gitárokkal és gömbölydedre csiszolt groove-okkal nyit a Kacsamesék eredeti angol címét viccesen átíró zenei projekt, Matthew Mondanile gyakorlatilag egyszemélyes zenekara. Az ebből sarjadzó ábrándozós hangulatot pedig mindvégig fenntartja, mind a negyven percben, ameddig ez az album tart, és ennél jobb nem is történhetne egy ilyen tűrhetetlenül elhavazós februárban. A húrpengetés úgy folyik, hogy attól még szellemjárta katedrálisok falaira is futónövények rohannak fel virágokat pattogtatni, kandallók lobbannak be maguktól,  minden emberi gonoszság örökre kiűzetik a Földről, és komplett világfájdalmak alakulnak át olyan ugrándozós boldogsággá, amilyenre példát legutóbb a tehermentes gyerekkorunkban láttunk. És igen, ez egy tökéletes napiteher-mentesítő lemez, munkahelyről hazaérve érdemes fogyasztani.

 

Mountains: Centralia

Nem csak énekes slágerecskékkel lehet ám megidézni a tavaszi enyhülést. Vannak olyan műfajok, amik a hagyományos dalszerkezetet, és velük együtt az emberi vokálokat sutba dobva inkább atomszférákat nyitnak meg, hangulatokat bontanak ki, azzal a céllal, hogy mi, hallgatók alámerüljünk a mélyrétegekben, és lehetőleg élvezzük is ezt a tevékenységet. Ezeknek a zenéknek nincs könnyű dolguk, hiszen a mai, gyorstüzelésű információáramlásban sodródó mindennapokban egyre nehezebb lekötni a fókuszt, gátat vetni az elkalandozásnak, de ha valaki képes rászánni magát egy ilyenre úgy, mint egy könyvre (tipp: fülhallgatóval, koromsötét szobában érdemes kísérletezni), az igencsak jót tehet magamagával. Itt van mindjárt ez a brooklyni elektro-akusztikus duó, akik az anyatermészet képződményeiről („hegyek”) nevezték el magukat, ez máris ígéretes kezdet, de a folytatásról is csak derűlátóan tudunk megnyilatkozni: ambient és drone stílusú zenéik tényleg olyanok, mintha  arról szólnának, hogyan lehetne új lelket lehelni az album címét kölcsönző Pennsylvaniai-i szellemvárosba. Az idő megállt, csak a felhők haladnak, és… mégis jön a tavasz.

 

Itt egy újabb év, ami ismét temérdek mennyiségű jó zenéről fog szólni, csak éppen a rádióban nem fogjuk hallani őket, mert hát ilyen ez a popszakma. Persze ha Önök a popszakma marketinges hátszéllel megtolt, komolyan nem vehető előadóira kíváncsiak, akkor tekerjenek bármelyik kereskedelmi adóra, vagy lapozzák fel az aktuális MAHASZ-slágerlistákat bátran! Amennyiben viszont szeretnek felfedezni olyan neveket, akiket nem pökhendi producerek tetriszeztek össze, mert van saját hangvételük, kiállásuk, karizmájuk, és mindennek tetejében még ügyesek is, akkor jó helyen járnak – a továbbiakban ugyanis kísérletet teszünk arra, hogy megsaccoljuk, kik robbantanak majd jó dalokkal az előttünk álló hónapokban.

Hogy ezt milyen módszerrel tesszük? Egyszerű: egyrészt átfutottuk a zenei szaksajtó és a független zeneblogok jóslatait, másrészt elvakult zenebuzikként hozzátettük a magunk tippjeit is. Jöjjön hát! Azaz jöjjenek! A reménységek!

Kik lesznek 2013 popzenéjének messiásai? részletei…

Évek óta jajongunk cikkekben a magyar fesztiválok felhozatala miatt, és intézzük imáinkat bele a nagy semmibe, hogy hagyjuk már a Nouvelle Vague-ot meg a Prodigy-t, legalább csak néhány aktuális névvel legyen több, tényleg nem kérünk többet (kultúrmissziós zsolozsmáink egyelőre, úgy néz ki, idén sem találnak meghallgatásra). A Primavera Sound, Barcelona egyik legjelesebb fesztiválja pedig szintén évek óta hoz egy olyan szintet, aminek láttán egy radikális zenebuzi összeteheti a két kezét.

Idén is példát állítanak a világ zenei derbijeinek, és ehhez ráadásul egy olyan világlátott, kreatív videót legóztak össze, ami kalimpáló fesztiválozók meg tengerpartok mutogatása helyett a meghívott előadók neveiből rakosgat össze egy szürreális sztorit. Még annak is élvezetes, aki a zenészek felét sem ismeri, óriási:

 

Még hogy a műszerészeti bütykölés a béna kockák játszótere? Hát lehet-e bénának nevezni egy együttest, ami Compressorhead névre hallgat, és emberi izmoktól, allűröktől, hibáktól mentesen játssza el a legdörgőbb metálbombákat? Ismerkedjünk meg velük, mert talán már vészesen közel az az idő, amikor embernagyságú változatban látjuk őket színpadra lépni:

Ez egyébként akár racionális igény is lehet a jövőben – az ilyen új zenészgeneráció alkalmazása, mármint -, mert a robot, ha jól programozták, nem hisztizik toporzékolva, nem követel extra gázsit, és nem is találják meg a koncert előtt negyed órával a színpad deszkái alatt brikettrészegen a promótertől kikövetelt százötven éves jamaikai rumritkaság társaságában.

Mondjuk úgy nem nehéz lezavarni a koncertet, ha a gitárosodnak 78 hidraulikus ujja van, mint az alábbi videóban látható Fingersnek, a dobosodnak négy karja, mint Stickboynak, és van egy olyan végtelenül hidegvérű basszerosod is, mint Bones. Ők alkotják a Compressorheadet, és nevükből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy reperotárjukban az AC/DC, Led Zeppelin, Black Sabbath mellett a Motörhead is tisztességes szerephez jut. És basszameg, tényleg kisujjból kirázzák az Ace Of Spades-t:

És ha ennyi nem volna elég meggyőzés gyanánt a robotzenekar faszaságáról, akkor még csapjuk hozzá azt az uralkodó tényt is, hogy még turnéznak is, most éppen Ausztráliában.

 

Csípőből tud bárki sorolni nagynevű énekesnőket, akik lassan már azt sem tudják, hova pakolják a mindenféle aranyozott trófeát, meg hogyan kerülgessék ki a sarkon acsarkodó paparazzókat. De minket most nem ők érdekelnek. Már csak azért sem, mert a rivaldafényben nagyon hamar kopik a kreativitás, az eredeti hangot kiszorítja az agresszív marketing, elég meghallgatni akár csak Madonna vagy Kylie Minogue legutóbbi lemezeit (előbbiről itt írtunk is), hagyjuk is őket gyorsan. Szupersztárok helyett ezért most bemutatunk pár olyan énekesnőt, akik élvezhetőt és maradandót alkottak 2012-ben, pedig még annyira nem is kapták fel őket – de ha megtörténik ez, akkor is reméljük, hogy megőrzik a saját kis univerzumukat, amiben olyan jól mozognak most.

Beyoncé húgától a kanadai tüneményig: négy izgalmas énekesnő 2012-ből részletei…

Elmondtuk már, mely fellépők műsora helyett lett volna dőreség fröccsözni menni a VOLT-on illetve koktélozni a Soundon, és itt az ideje, hogy ugyanezt közöljük az egyre közeledő Sziget kapcsán is. Itt is lesznek ugyanis jónéhányan, akik igencsak jól csengő nevek a kortárs könnyűzenében, és ha valaki szeretné tudni, hogy áll ebben a tekintetben 2012 éve, akkor ne Placebóra menjen huszonhatodszorra is, hanem az alább soroltak közül valamelyikre. Mi szóltunk. Akik alatt tilos pálinkázni menni az idei Szigeten részletei…