8 hónap, 7 és fél buli. Ennyi a mérlege a magyar főváros – bátran mondhatjuk, hogy – legelőremutatóbb elektronikus zenei produkcióit felvonultató partisorozatának, amitől pontosan egy hete búcsúzhattunk el.
Mégpedig Pangaea és Ben UFO egy-egy szettjével. Kettejükről annyit érdemes tudni, hogy még csak húszas éveik elejét tapossák, csakúgy mint Ramadanman, mégis hármójukhoz kötődik az egyik legfrissebb hangvételű zenékkel zsonglőrködő kiadó, a Hessle Audio. Ha a közösen ápolt megközelítést műfajilag definiálni kellene, akkor valami ilyesmi: a dubstep zárt világát szabotáló, azt megugró, táncosabb és egyben futurisztikusabb dimenzió. Az A38 hajón a két említett ifiúr inkább a táncosabb pengét élezte, egészen a technóig merészkedve, ahogyan az alábbi rövid videónkból kiderül.
A Decknology-t, mint a legújszerűbb basszus-zenéket felvonultató partiszériát egyébként a budapesti éjszakában már oly sokszor bizonyított Bladerunnaz szervezői lehelték világra – olyan előadókkal kínálva meg a fogékonyakat, mint Daedelus, Tokimonsta, Jackmaster, Girl Unit, Appleblim vagy Blue Daisy -, de úgy tudjuk, ezzel semmi nem ért véget: Budapest Bass Music néven tovább folytatódik a menetelés, csak éppen ritkábban, viszont hétvégén és más helyszínen.