63 éves korában, tüdőrákkal folytatott hosszas harc után a mai napon elhunyt Donna Summer, a hetvenes évek diszkó korszakának egyik legismertebb mezzoszoprán hangja, ötszörös Grammy-díjas énekesnő. Karrierjének néhány meghatározó dalával emlékezünk rá, időrendi sorrendben haladva.
Irány a belga, holland és NSZK-s toplista: The Hostage (1974)
LaDonna Adrian Gaynes 1968-ban szülővárosát, Bostont és mélyen keresztény családját hagyta el a kitörés reményében és a világhírű musical, a Hair európai turnéjáért. Németországban aztán ott is ragadt, nekiállt szárnyat bontogatni, házasodott, elvált (ex-férjének, a színész Helmuth Sommernek vezetéknevét azonban annak angol változatában megtartotta), másoknak vokálozott és színházakban szerepelt, de az igazi áttörés háttérénekesnői munkái során a hetvenes évek elején találta meg: találkozott Giorgio Moroder és Pete Bellotte zeneszerzőkkel, akik nyomban leszerződtették. Lady Of The Night című első albumáról a Hostage Európa több országában slágerlistás lett. Más kontinensen ki sem adták.
http://www.youtube.com/watch?v=iheg1JSmERE
A buja fülledtség sóhajai: Love To Love You Baby (1975)
Nem sokkal ezután olyasmi történt, ami nélkül Donna élete biztosan egészen más kanyart vett volna. Ő és Bellotte ugyanis Moroder elé állt egy „love to love you, baby” szövegű dal ötletével, amit egy másik énekesnőnek írtak. A feledhetetlen arcszőrzetű szintibűvész azonban valami egészen mást látott meg a dalban. Kicsikarta az énekesnőből, hogy leheletfinom erotikus nyögéseket is felsusogjon, aki erre – vallásos neveltetéséből fakadóan – ugyan hajlandó volt, de azzal a feltétellel, hogy ez csak egy demó legyen, és valaki mással rögzítsék a végső verziót. Amit azonban művelt (állítólag lekapcsolt villany mellett, úgy, hogy Marilyn Monroe helyébe képzelte magát), annak hallatán azonban Moroder úgy gondolta, feltétlenül így kell kiadni. Ez meg is történt, rengeteg rádió azonban nem volt hajlandó játszani a dalt erotikus túltengése miatt, persze azért jópár országban komoly helyezéseket ért el. Az áttörést az hozta meg, hogy a lemezt elküldték az amerikai Casablanca Records fejének, Neil Bogartnak, aki egy partin újra és újra lejátszotta – végül egy húszperces verziót rendelt belőle, ami ugyan végül „csak” 16 perces lett, de megalapozta Summer hírnevét a tengerentúlon is. Azért a mellékhatásért viszont nem rajongott, hogy innentől a szerelem first lady-jeként emlegették – később a teher miatt idegösszeomlást is kapott, sőt, az öngyilkosság gondolatával is eljátszott.
http://www.youtube.com/watch?v=h1ArZEFwRsY
Minden Diszkó Himnusza: I Feel Love (1977)
1977-ben Donna piacra dobhatta következő albumát, az I Remember Yesterday címűt, aminek sajátos koncepciója volt: egyfajta stílusevolúciót akartak bemutatni rajta, külön-külön dalban megmutatva, hogyan nézne ki diszkó-csomagolásban a negyvenes, ötvenes, hatvanas évek, végül pedig az elképzelt jövő hangzása. Utóbbi dal lett a tényleg futurisztikus I Feel Love, aminek sikerében eleinte a készítők sem voltak biztosak, végül a számok meggyőzték őket: a brit kislemezlistán első, az amerikai Billboard Hot 100-on hatodik lett, a mérvadó Rolling Stone zenemagazin pedig minden idők 500 legjobb dala közé is beválogatta. A szuperdiszkóhimnusz hamar a meleg klubok egyik indulója, illetve számos későbbi house és techno úttörő múzsája lett.
http://www.youtube.com/watch?v=9e3H6t6j3Rk
Felejthető mozi, felejthetetlen filmzene: Last Dance (1978)
Donna hamarosan a filmvásznon is próbálkozott: a Végre péntek van! című vígjáték csúfos kudarcot vallott ugyan, és vele együtt az ő filmszakmai karrierjének is lőttek, de a mozihoz készült soundtrackre felénekelt Last Dance úgy tündökölt, hogy eleve sikerre volt ítélve. Akkorára, hogy azért még egy Oscar és egy Grammy is járt. A Love To Love You, Baby és az I Feel Love után ez lett Donna harmadik toptízes amerikai bombája.
Amit mindenki képes eldúdolni: Hot Stuff (1979)
1979-ben megjelent Donna duplalemeze, a Bad Girls, amin ő maga is belebújt a rosszlányszerepbe, fenntartva az általa valójában mindig is kényelmetlennek tartott „szenvedély nagyasszonya” figurát (amiért ekkortájt már kibontakozott nála a depresszió is, annak nyomán pedig a gyógyszerfüggőség). Az album azonban egész pályafutásának legkelendőbbje lett, világszerte megközelítőleg 4 millió példányban kelt el, ami talán annak is betudható, hogy Moroderrel és Bellottéval kicsit hátrahagyták a szigorúan vett diszkó képletét, és rockosabbra vették a figurát, ami az akkori trendekbe pont beletalált. Nem véletlenül ismeri szinte mindenki a Hot Stuffot.
Átigazolás után: Love Is In Control (1982)
A nyolcvanas évek hajnalán Summer úgy érezte, kezd kifulladni a diszkó, és más műfajokban is kipróbálná magát, aminek az eredménye a Casablanca Recordstól való távozás lett – egyenesen a Geffen kiadó tárt karjaiba, ami viszont egy igazi producer-nagyágyút, Quincy Jonest sorolta mellé, hogy együtt dolgozzanak. Az új kiadónál a kezdeti bénázást és nehéz egymásra találást követően a Donna Summer című 1982-es album végre célba talált, és olyan dalokat adott a világnak, mint ez a pattogós, népjóléti fanki.
http://www.youtube.com/watch?v=D5bg4sq801I
Feminista favorit: She Works Hard For The Money (1983)
Időközben kiderült, hogy Summer előző szerződése szerint még lóg egy albummal a Casablancának, ezért ezt teljesíteni kellett – így született meg a She Works Hard For The Money, címadó dalával, ami afféle feminista himnuszként is bevonult a nagy daltörténelembe, főleg a záró képsorai révén. A hivatalos videóklippel kapcsolatos érdekesség, hogy afro-amerikai előadó előtte még nem kapott ilyen szintű „heavy rotation”-t (vagyis nagyon sűrű lejátszást) a Music Televisionben.
Az arannyá érett She Works Hard For The Money egyben Donna Summer fénykorának lezárását is jelentette. Ezután is voltak persze kevésbé jelentős diadalai, de a csatát már így is megnyerte a hetvenes években. Mindannyiunknak.
Nyugodjék Békében.