Dúsgazdag repperéknél nem ég a világ, és nem is a rántott hurkát sütik, hanem a kacsamájat fahéjas almaágyon. Égett viszont a világ Spanyolországban, Görögországban, Angliában, ahol az elmúlt időszakban gyakrabban vették elő a rohamrendőrök pajzsaikat, mint általában. Repperék figyelmét ezek a háborgó történések talán még két párizsi lakosztályozás között sem kerülték el, és talán éppen ezért döntöttek úgy, hogy saját maguk főszerepeltetése helyett ezúttal a lázadók és rendőrök annyira örökérvényű és annyiszor elcsépelt témáját húzzák elő a cilinderből.
A feltörekvő tehetség, Frank Ocean fájdalmas énekével színesített Church In The Wild-hoz készült képsorok egy elhajított molotovkoktéllal kezdődnek, majd szinte végig lassítva, füstfüggöny mögül mutatják be az elkeseredett erőszak megnyilvánulásait (egy meg nem nevezett országban, de a görög szobrokat egész nyugodtan tekinthetjük világos utalásnak).
http://vimeo.com/43051867
Jay-Z és Kanye West a kliphez egyébként azt a Romain Gavrast kérte fel, aki hasonlóan realisztikus, provokatív, nem éppen médiabarát műveivel már többször kivívta magának a figyelmet – és vele együtt a negatív kritikákat: a francia Justice Stress című számához készült videóban jövőkép nélküli fiatalok agressziója tombol, M.I.A. Born Free–jében pedig a társadalom vöröshajú egyedei válnak népirtás áldozatává (ez a klip különösen nagy utórezgéseket váltott ki véleményformálói körökben).
Hogy mennyire passzintható össze az életszagú videó a dal egyes soraival, amikben Rolls Royce-ról, leopárdmintás lányról és elköltött pénzről reppelnek, az már erősen kérdéses – az egyetlen mentőövük, hogy tavaly az év egyik legjobb albumát rakták össze ők ketten.