Április végén már a tűző naptól lehetett bomladozni, úgyhogy itt az idő megtalálni mindehhez a megfelelő, semmittevés szélére sodró soundtracket. Három tippünk is van, három különböző album formájában.
Claro Intellecto – Reform Club
A Mark Stewart néven anyakönyvezett producer a 2004-es, elektróval megtömködött Neurofibro, majd a techno mélyebb vizeire evező 2008-as Metanarrative című albuma után ismét négy év pauzát tartott a következőig. Érdemes volt várni, mert a Reform Club a korábbiaknál is egységesebb és kerekebb, olyan lemez, amit én is újból és újból elindítottam. Ha csak két jelzőt használhatnék rá, akkor az egyik a törékeny lenne: bár műfajilag technóról beszélünk, mindvégig kitüremkedik a sterilen piccegő cinek és a dombornyomott lábdobok közül egyfajta keresgélős, mélyen emberi elvágyódás; másrészt fegyelmezett is valamennyi zene, vagyis csak akkor bukkanak elő és tűnnek el hangok, amikor arra feltétlen szükség van. Legyen szó a lüktető hangfüggönyt előtérben lebegtető Blind Side-ról, a Scriptease misztikus éji álomutazásáról vagy a Second Blood-ról, ami 90 BPM-es hömpölygős áradásával ugyan sosem csendülne fel egy klubban, mégis az album egyik legerősebb darabja – a Reform Club hamisítatlan és hamisíthatatlan ékszere 2012 technójának. (10 / 8,7)
Dave Aju – Heirlooms
Marc Barrite a Dave Aju fedőnév sildje alól sem tagadhatná le san franciscói származását: olyan szokatlan, törzsies house zenéket ír, amik hajszál híján elcsöppennek a nyugati parti hőségtől. Eleve eredeti zenéi most még izgalmasabb kontextusba kerültek azzal, hogy alig egy hete megjelent albumán egykori megbecsült jazz-zenész apja emlékét állította középpontba – a lemez címe is „Örökség”. Ám mégse képzeljen ide senki lelombozott szintipöckölgetéseket, emberünk mindvégig egy gospelkórista felszabadultságával hajt fejet az inspiráló ős előtt: ugyan a megboldogult Joe Barrite trombitabetétei helyenként be-beköszönnek, a teljes lemezt a büszke utód életigenlése és vibráló hangszerelése fűti. A mindezt előrevetítő soulos, dalolós Rise-tól a To Be Free fekete párducosan mantrázó („freedom is free of the need to be free”), de unalmassá egy másodpercig sem váló tízperces etűdjén át a szuperfanki Ms. Reposado-ig vagy az afrobeates Brown & Blue-ig egy olyan hanganyagot kapunk, amivel bárki könnyedén tud rezonálni – a zenék úgy játékosak, hogy közben megőrzik a komolyan vehetőségüket. A Heirlooms nem csak tavasszal, de az egész előttünk álló nyáron is jól hasznosítható lesz a hőhullámok mellé. (10 / 9,3)
Voices From The Lake – Voices From The Lake
Utaztatós lemez az olasz Donato Scaramuzzi és Giuseppe Tillieci párostól: koncepciója közelebb áll a mixlemezekéhez, mint a hagyományos szerzői albumokhoz, hiszen az egyes számok között nincsen elcsendesülés, éles váltás – egybefüggő, oszthatatlan folyamatzenével állunk szemben. Mégis eljutunk benne egyik helyről a másikra, miközben valahol ugyanott maradunk: a rejtélyes tónál, ami éli a saját életét, finoman kimért, nüansznyi változásokkal, mint egy valódi fauna. És tényleg mintha az éledező természet lüktetését hallanánk, David Attenborough szavait pedig megnyugtató zenévé szinkronizálták volna, amint a vörösszemű levelibéka tücsökvadászati módszereit magyarázza. Különösen érdekes tanulmány a lemezt akkor elkezdeni hallgatni, amikor korán ébredünk, mondjuk hat-hét magasságában, és van bő 72 percünk arra, hogy megfigyeljük, ahogy erre az aléfestésre felizzik körülöttünk a világ. De alkonyatba hajló napozásokhoz sem alkalmatlan. (10 / 7,7)