“Nem várni a csodára, hajtani a cél felé” – DJ MADD interjú

Családjának, barátainak csak Peti, Angliában viszont ő DJ MADD, egy egyre inkább keresett név a tengermély szubasszusairól elhíresült műfaj, a dubstep közegében. Pár hete jelent meg az első nagylemeze, a The Real & The Shadow (belehallgatni itt), aminek kapcsán szóra is fakasztottuk.

Kijött a lemezed, az “underground” szaklapok és zeneblogok nem is felejtettek el írni róla, ami nagy dolog. Mennyi munka van abban, hogy már jól cseng a neved külföldön?

Elég sok. De ennek hála az elmúlt pár évben már a zenének szentelem az időm nagy részét. Próbálok úgy tekinteni rá mint egy “munkára”, de inkább a bele fektetett időt nézve. A futószalagszerű zeneírás mondjuk nem is nekem való.

Mikor jött az áttörés, az első komolyabb elismerés, amikor érezted, hogy na, most kaptad el a hullámot?

Pár interjúban említettem a Mary Anne Hobbs és Skream kapcsolatot – az mindig is kiemelkedő állomás marad ezen a téren. Aztán talán az első Black Box release, ami egy Breakage remix-szel volt megtámogatva. Az a lemez nagyon sok emberhez eljutott, akik előtte sose hallottak rólam.

És most már nem is Magyarországon élsz. Miért pont a trip hop szülővárosának is tartott Bristolra esett a választás?

A közösség, a Black Box kiadó székhelye, és az ismerősök voltak főleg a döntő faktorok.
Maga a város is szuper, bárhova el lehet sétálni, ha jó idő van, ha pedig nem, akkor is csak pár buszmegállónyi távolságokról beszélünk. Ezen kívül szuper klubok vannak, pubok, éttermek, pörgés, és reptér is, ami számomra elég fontos.

Fotó: Hold It / Titch

Ha azt mondjuk, hogy London, vagy akár Bristol, akkor az lebeg a szemünk előtt, hogy ezek a klubélet non plus ultrái, ahol csak remegve és megszeppenve szabad átlépni a szórakozóhelyek küszöbét. Hogy néz ki ez valójában?

Az évek során elég jól kiforrt a partikultúra Angliában. Balhéval szinte még nem is találkoztam, és bár sokak szerint a kidobók bunkók, nekem sose volt semmi problémám velük. Dohányozni már egy ideje nem lehet a klubokban, ami rossz szellőzés mellett erős izzadságszagba megy át reggelre – ez mondjuk elég kellemetlen tud lenni.

Viszont nagyon sokan képben vannak a zenével, és azzal, hogy épp ki a vendég, mit játszik, miért játssza azt, és egyáltalán mi is az. Ez nagyon fel tudja dobni a hangulatot,
nincs sok telefonmutogatós számkérés, ha van, akkor meglepő módon témába vágó kérések vannak. Az is extra, hogy heti rendszerességgel fordulnak meg olyan nevek alig pár száz embernek, akiket külföldön legfeljebb komoly szervezést igénylő mega-raveken láthatunk.

Hogyan fogadták a dubstep szcéna helyi alakjai a magyar származásodat, amikor szóba került?

Talán ez nagyobb szenzáció volt 2007-2008 környékén mint ma lenne. Persze az elején mindenki kérdezgette, hogy hol is van, milyen az élet, hogy került oda ez a zene egyáltalán – mintha az internet nem is létezne Magyarországon. Viszont a közösség nagyon befogadó, soha nem éreztem a “nem vagy angol – mit akarsz itt” mentalitást, úgy érzem, nem panaszkodhatok.

Mit hallottak, mit gondolnak az ottaniak Budapestről?

A többség sajnos még mindig nem tudja elhelyezni a térképen. Aki igen, az általában vagy a Sziget fesztivállal köti össze, vagy volt már itt nyaralni. Természetesen még mindig Bukaresttel keverik, és néha még azon is meglepődnek, hogy EU-tagállam vagyunk. De nem érdemes ezen megsértődni, szerintem nagyjából egyik országról se tudnának többet mondani, ami nem közvetlen szomszéduk (ez általánosításnak tűnhet, de ez a tapasztalat).

Ugyanakkor mindenki érdeklődő – Amint meghallják, hogy mennyibe kerül egy korsó sör vagy egy havi lakbér, mindenki tátja a száját és rá is vágják, hogy látogatni szeretnének. Érdekes, hogy a nem-angolok szintjén ez mennyire máshogy néz ki: egy holland vagy akár egy finn szervező is rögtön mondta, hogy persze, Magyarország, Budapest, Ausztria mellett, gulyásleves, satöbbi.

Fotó: HVYW8S (Facebook)


A dubstep, mint fogalom nem úgy vonult be a szélesebb köztudatba, mint egy mély, sötét tónusú, visszafogott zenei műfaj – amiként ugye valójában indult cirka tíz éve -, hanem mint egy hatásvadász, csattogós zsibongás. Ez téged, aki még mindig hű maradt az eredeti hangzáshoz, hogyan érint?

Ez egy olyan dolog, amit vagy elfogad az ember, vagy ezen dühöng mindenféle online fórumokon reggeltől estig. Én is sajnálom, hogy a szakadék ekkora lett a “mainstream” és az “underground” között, de ez van. A közönség így is hálás, és ritkán bookolják (hívják el fellépni – a szerk.) az embert össze-vissza lineupokba, megvannak a lényegi törésvonalak, és egyre kevesebb olyan eset van, hogy az emberek nem arra számítanak, amire kifizetik a jegyet.

Hogyan készülsz a továbbiakban zsonglőrködni a DJ MADD névvel? A drum & basst már magad mögött hagytad, nem érzed, hogy hamarosan a dubstep kategóriája is túl szűkössé válik?

De igen, őszintén szólva amióta kijött az album azen gondolkodom, hogy merre tovább. Már most van egy másik albumra való kiadatlan dubstep zene, de nem látom értelmét magamat ismételni. Valószínűleg azok meg fognak maradni single megjelenéseknek, talán EP-nek, vagy maradnak a fiókban. Azért van már pár ötletem: A dub zene mindig érdekelt, mostanában írtam is elég sok dub / reggae – dubstep keverék zenét, de még nem vagyok biztos benne, hogy ezen a téren történik-e majd valami. Talán itt az idő kicsit kísérletezni, más tempókon probálkozni – még nagyon az elején van minden 🙂

Rengetegen próbálkoznak és próbálkoznak zeneírással Magyarországon, de nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy így megfogták az isten lábát. Mi a recept?

Nem is tudom. Talán jó időben jó helyen lenni, valamint nem várni a csodára, és hajtani a cél felé. Szerintem még mindig ott tart ez a zene, hogy ha valaki kitartó és jó, amit csinál, az előbb-utóbb meg fogja találni a helyét.