daft punk – FILTER

Psy, Obama és magyar graffitisek is a Daft Punk hatása alatt

Az új Daft Punk albumot, az év egyik fő popzenei beszédtémájává vált Random Access Memoriest már kielemeztük: akkor arra jutottunk, hogy minket bizony nem fognak kilóra megvenni egy élő hangszerekkel eladni próbált, de nem túl erős funky lötyögéssel. Ettől függetlenül mégiscsak ők a robotjelmezbe bújt franciák, akik már ott tartanak, hogy csinálhatnak bármit, az hatással lesz emberekre, sőt, fel is dolgozzák majd a zenéiket, kihoznak majd belőlük valami újat, ha akarják, ha nem. Az internet kreatív (és néha igencsak időmilliomosnak tűnő) népe pedig nem ismer korlátokat, úgyhogy mutatunk néhány elképesztő húzást, amit sikerült az albumból kihozniuk.

Barack Obama is azt mondja, hogy get lucky

Mindenki hallotta már a nyár ügyeletes megaslágerét, a Get Lucky-t, többen jó eséllyel már rá is untak, na de ez teljesen új ízt és árnyalatot kölcsönöz neki: a Barackdubs nevű YouTube-csatorna gondozói ugyanis több másik után ezt a dalt is az Egyesült Államok elnökének szájába adták. Nehézsúlyú pepecsmeló lehetett mindezt összevagdosni a különféle szónoklatokból, az eredmény viszont magáért beszél. Azaz énekel. Énekbeszél!

Gangnam Access Memories: agylohasztó mashupok

Az Obama-derbi még szórakoztató volt, a következő nekifutás azonban az első „ne, ezt ne!” felkiáltások után már inkább a fárasztó kategóriába csúszik – persze ez türelemfüggő is. Mindenesetre aki hajlandó arra, hogy a komplett Daft Punk-albumot meghallgassa egy ismeretlen művész által világra hozott Gangnam Style-átiratokkal, az ugorjon neki ennek. Amúgy tényleg vannak benne kreatív megoldások, nem csak Psy szövegének egyszerű ráúsztatása a zenei alapokra (egyébként ijesztő, mennyire illik az összes dalra), bátran lehet vele a munkatársak idegein táncolni. A teljes kotyvalékalbumért tessék az alábbi képre klikkelni!

…és beérkeztek a magyarok is!

Magyarország kreatív tehetségei is megihletődtek a Pharrell Williams énekelte Get Lucky által, ezen ugye már meg sem lepődünk. Két ismert hazai énekesnő, az egyik legegyedibb orgánummal rendelkező Judie Jay és az elmúlt pár évben feltört Marge állt össze egy zongoristával, hogy eldalolják a saját verziójukat. Íme:

Még hogy a graffitisek csúnya, rosszarcú, deviáns bűnözői életformák! A Kast-AFX művésznéven dolgozó magyar falfirkász és társa, Fork egy komplett rajzot és egy hozzá tartozó videót is készítettek, természetesen elejétől a végéig a Daft Punk-sláger által fejen csókolva, azonnali szimpátiát váltva ki maguk iránt. Símaszkok, öltönyök, fekete festékesgörgők és csillogás a budapesti Filatorigátnál található legálfalon:

Új Daft Punk album: az elmulasztott ziccer

Daft-Punk-Random-Access-Memories-2013-1200x1200

Jó egy hónapja külön bejegyzést szenteltünk annak a példaértékűen profi kampánynak, amivel a fémfejű páros, a Daft Punk felkorbácsolta az érdeklődést negyedik stúdiólemeze iránt, de úgy, hogy ne csak a nagy mértékadó orgánumok, de még a legmarginálisabb zeneblogok se mulasszák el, hogy említést tegyenek róla. Aminek megvolt a maga oka: nyolc évnyi új nagylemez nélkül maradás nem kevés, és bár a nevük ennyi idő alatt sem kopott el, nyilván nem akarták a véletlenre hagyni a Nagy Visszatérést.

Ráadásul egy újfajta ethoszt (vagy csak jól hangzó koncepciót) is kidolgoztak, ami valahogy úgy hangzik, hogy a mai elektronikus tánczene beleragadt a komfortzónájába, ők meg ráuntak kicsit a robotpilótázásra, ezért megpróbálnak olyan dalokat írni, mint eddig, csak gépek helyett valódi hangszerekkel. Az első elhullajtott zenemorzsák ezt alá is húzták, meg Nile Rodgers vendégszerepeltetése is, aki a 70-es évek közepén megszületett diszkófunk formáció, a Chic alapítója volt.

És a Daft Punk a sok időhúzás után a minap kijött egy utolsó nagy izgatással, ezzel a videóval, amiben a két főszereplő saját maga csomagolja ki a saját albumát:

Aztán a videó után nem sokkal végighallgathatóvá tették a Random Access Memories című legfrissebb stúdióalbumot itt (iTunes szükséges hozzá). Többmillió embertársammal egyetemben kaptam az alkalmon, és végig is mentem az egy és negyed órán, hosszú munkanap után egy forgószékbe belenyugodva, elfüggönyözve, amikor a fél ország már a párnájába temetkezett.

Megszólalt a Give Life Back to Music, ünnepélyesen, grandiózus elánnal, hogy egy groovy diszkómenetbe kapcsoljon, pont úgy, ahogy azt a heteken át az orrunk előtt húzogatott mézesmadzag sejtette: tényleg nem csattog semmilyen dobgép, hanem igazi tamok pufognak, nem digitális, hanem hús-vér-réz cintányér cicereg, uralkodik a gitár, az analóg szájcsővokóder pedig máris tündököl. Vérbeli mission statement, még kedvet is csinál, csak éppen az elkövetkező percekben a magasra srófolt elvárásaink maradnak beteljesületlenül. A visszafogottan döngicsélő második trekket, a The Game Of Love-ot betudjuk átvezetésnek, de a csodálatos I Feel Love-ot megíró Giorgio Moroder karriermonológjával megtoldott harmadiknál már ágaskodik a szemöldök: tényleg csak egy ilyen sztenderd, feledhető italodiszkót sikerült kipréselniük magukból? Fantasztikus, hogy halljuk beszélni az élő legendát, de ez önmagában nem fog bearanyozni egy zenét.

Haladunk tovább felemás érzésekkel, amik a továbbiakban sem csillapodnak. A Strokes-frontember Julian Casablancasszal rögzített dal úgy repül el, hogy alig emlékszünk rá, hogy aztán jöjjön az első Pharrell-vendégszerep a Lose Yourself to Dance-ben, aminél már majdnem meggyőznénk magunkat, de valahogy nem sikerül. Az amúgy tényleg remekbeszabott Get Luckynál már egyenesen azt érezzük, hogy míg ezt akár emlegethetjük is még a nyár slágereként, a komplett album még az év lemezei közé sem fog nagyon beférni.

Mert a riffek, futamok, basszusok, amiket hallok, akár még a szombathelyi Lamantin Jazzfesztivál kora délutáni matinéjában is visszaköszönhetnének, amikor a zenészek éppen ráunnak a szinkópákra, és egy kicsit játszogatni támad kedvük. Bármelyik, akár magyar fanki-szessön-bárzenekar eljátssza ezeket a témákat. Vagy, ha úgy tetszik: az eszközkészletből, amivel az album dolgozik, jóval többet ki lehetett volna hozni, mégiscsak van itt moduláris szinti, élő hangszerek, régi típusú vokóderek, ezekből tényleg létrejöhetett volna az év pukkanása.

És nem az a baj, hogy nem partilemez lett a Random Access Memories. Hanem hogy a lassú törekvések is éppannyira ötlettelenek, mint a táncosabbak – pár kivételt leszámítva, mert a Motherboard elúszása, vagy a két zárószám, a messze kicsúcsosodó, Panda Bearrel felvett Doin’ It Right és a Contact tényleg jók. Mintha a robotfejűek egy óra múlva ébredtek volna fel, de akkor, amikor már nem sok esélyük maradt bizonyítani, a vonat már elment.

Nem rossz lemez ez a negyedik, és kétségkívül jobb, mint az előző kettő elherétlenedett album, a Discovery és a Human After All. És biztosan remek háttéralap, amikor zúg le az ember a Balatonra. Viszont süt belőle a ki nem aknázott potenciál, ami miatt nemhogy mérföldkőként nem fogjuk emlegetni, de egy útjelzőtáblaként sem.

Daft Punk: az év lemezét készítik elő az év rafkós kampányával?

daftpunk

Blogunk nyomon követőinek aligha kell definiálni, mit jelent az a két szó, hogy Daft Punk – de aki mégsem ismerné őket, annak dióhéjban annyi: a 21. század egyik legjobban csengő nevű, mondhatni nehézbombázó kategóriás elektronikus formációjáról beszélünk, két franciáról, akikért a legnagyobb fesztiválszervezők kapálóznak, és ha sikerrel járnak, akkor meg tízezrek passzírózódnak a kordonok elé, hogy lássák őket. Szeretnek továbbá csillogóan monumentális díszletek között fellépni, miközben ők maguk egy-egy emblematikus robotmaszkban állnak be a pultba (és általában is ebben mutatkoznak), és ők voltak azok, akik a rádiók által egy időben pépesre játszott Around The World mögött állnak, illetve ők írták meg a soundtracket a 2010-es Tron: Örökség című filmhez is.

Nem feledendő azonban, hogy a szupesztárok is underground ügyeskedőkként indultak – igaz, debütáló lemezüket, az 1997-es Homeworkot sajnos már csak kevesen ismerik, annak ellenére, hogy enélkül ma sehol nem lennének, ez katapultálta őket a listák tetejére, egy karcos és karakteres darab, ami vitán felül máig a legjobb stúdiólemezük. Ez azonban (mármint hogy ez a legjobb albumuk) még ebben az évben megváltozhat: tavaly óta szivárognak, csordogálnak, csöpörésznek az információmorzsák arról, hogy 2013-ban jön az új, szám szerint negyedik nagylemez – és úgy néz ki, hogy valami merőben újjal készülnek az emberszerű androidok.

És ezt nagyon ravaszdi módon készítették elő: március 2-án robbantottak bombát, de meglepő módon nem az interneten, hanem a tévében, a népszerű amerikai Saturday Night Live showműsorban. Ezt a rövidke szpot ment le ugyanis a reklámok között:

http://www.youtube.com/watch?v=922-y641Ask

Hogy micsoda? Hetvenes évekbeli funk? Gitár és puha dobok? Semmi szinti? A minivideóból semmi nem derült még ki, de aztán, mielőtt még mindenki szétrepedt volna a kíváncsiságtól, bedobtak egy hosszabb mozgóképes mézesmadzagot a most is zajló Coachella fesztiválon. Ezt látták a fesztiválozók:

Úgy van, Pharrell Williams énekel! Sőt, a az egykori diszkófunk-legenda Nile Rodgers gitározik (a Chicből, vagyis abból a zenekarból, aminek ezt a slágert is köszönhette a világ), mondjuk róla már eddig is lehetett tudni, hogy lesz valami köze az új hanganyaghoz, de ez így egyben már nem csak szimplán kegyetlenül slágergyanúsnak tetszik, de az év slágerének is. Egyelőre.

Na de mi világlik ki mindebből, a tévés és fesztiválos reklámból, amik teljesen ellentmondanak annak, ahogyan manapság a zenészek futtatni szokták magukat – hiszen nem online csatornákon jelentek meg? Mit jelent a klasszikus hangszerelés, a diszkó fénykorába visszakacsintás? Erre a válaszokat maga Thomas Bangalter, a Daft Punk fele adta meg a Rolling Stone Magazinnak adott interjújában, amiben közölte: „azt akartuk megvalósítani, amit eddig gépekkel és szemplerekkel – de most gépek helyett emberekkel.” És hozzátette, hogy az album 13 száma közül mindössze kettőben használtak dobgépet, és menő stúdiótechnika helyett vintage vokódereket küldtek harcba, hogy még a roboténekek és emberien hangozzanak. Guy-Manuel, a páratlan páros másik fele meg azt közölte: „Nem arról van szó, hogy nem tudunk csinálni valami őrült, futurisztikusan hangzó cuccot, de most a múlttal akartunk játszani.”

randomacc

Vagyis ráuntak kicsit az elektronikus zenére, illetve inkább arra, ahogy az interjúban is kifejezték, hogy a műfaj belesüppedt a maga komfortzónájába. Ezért a visszatalálás a hetvenes-nyolcvanas évekhez, és ezért a rafkós promóció, ami elsősorban nem az interneten folyt, hanem élő, tradicionálisabb eszközökkel – ilyet eddig csak kevesen vállaltak be (persze nekik azért könnyű a dolguk, mert egy sóhajtásukra is felkapja a fejét a popzenei világsajtó).

Mindenesetre várjuk, mi sül ki ebből végül, mert ha a Random Access Memories című, májusban megjelenő új lemez képes tartani ezt a színvonalat, ami a fenti daldarabkából sugárzik, akkor bizony az év lemezével állunk szemben. Májusban minden kiderül.

Thomas Bangalter, a Daft Punk egyik fele szörfös rövidfilmnek szerzett zenét

Amiben ráadásul a botránysztár Lindsay Lohan főszerepel, ezt csak úgy mellékesen tegyük hozzá. Az ötletgazda a New York-i művész, Richard Phillips, az etűd címe First Point, és ahogy a New York Times blogja ír róla, azzal így első olvasatra mi is egyet tudunk érteni: szerintük a trailer alapján ez „egyszerre lesz szörfös film és film noir, a kaliforniai álom és a hollywoodi lidércnyomás feltárása.” Minket persze itt a FILTERen elsősorban a zene érdekel, amiből egy perc alapján sok minden nem derül ki, csak az, hogy lebegő szintihangokkal előállított, szívfacsaró nosztalgiával dolgozik. Itt az előzetes:

http://www.youtube.com/watch?v=rz1b4ovCrJE

És ha már Daft Punk, említsük meg azt is, hogy már nagyon dolgoznak nagyon várt új lemezükön, és nem csak ketten, hanem igazán impozáns neveket csatasorba állítva.

Például a hetvenes éveiben járó zeneszerzőt, Paul Williamst (aki például az 1976-os zenés film, a Csillag születik egyik Barbra Straisand által énekelt daláért Oscart kapott, de rengeteg egyéb gyöngyszemért felelős), a diszkókorszak egyik legfontosabb együttesének, a Chic-nek a frontemberét, Nile Rodgerst (a Good Times–t remélhetőleg senkinek nem kell bemutatni), nemrég pedig azt is bejelentették, hogy az elektronikus diszkó egyik legnagyobb figuráját, Giorgio Morodert is meghívták kollaborálni. Izgalmasan hangzik, érdemes lesz megvárni, mi sül ki belőle.