Azt talán mindenki tudja, hogy a provokatív természetéből és éles intellektusából fanyar elegyet mixelő John Lennon a Beatles legszélsőségesebb figurája volt, és egyben ő követte el az együttes legmélyebb dalszövegeit is. Ahogyan azt is, hogy nem sokkal a negyedik iksz betöltése után lőtte le Mark David Chapman. Lennon ma lenne 72 éves, úgyhogy miért is ne vennénk sorra néhány dolgot, amit viszont nem mindenki tudhat róla? Mondjuk kapásból tízet.
1. Ki nem állhatta a saját hangját. A Beatles producere, George Martin saját maga vallott arról, hogy Lennon rendre azt mondta neki: „Csináljatok valamit a hangommal! Tegyetek rá valamit… Legyen másmilyen.” Egy alkalommal azt is közölte, tegyenek rá kecsapot, tudja is ő, csak történjen vele valami. Történt is: vokáljai gyakran duplázódva vagy egyéb módon effektezve hallatszanak a felvételeken.
2. Megőrült a Monopolyért. Társasjátékszettjétől gyakran a repülőgépeken, hotelszobákban sem vált meg. Egyszer még az is megesett, hogy egy újságíróval szemközt ülve az megemlítette, hogy szokott játszani, mire Lennon gúnyos gúnyája azonnal leolvadt, és gyerekes hevülettel felpattant: „Van egy szettem!”
3. Életében először úgy került LSD hatása alá, hogy nem tudott róla. Egy vacsorapartin ugyanis egy ismerős fogorvos a vendégek kávéjába csempészte a hallucinogént.
4. Úgy gondolta, a Beatles sosem érte el igazi csúcsát. A Rolling Stone magazinnak 1971-ben adott interjújában azt mondta, hogy az irdatlan sikernek, amit elértek, komoly ára volt: az, hogy a velük szemben támasztott óriási elvárások miatt kreatív energiáik megcsappantak, ezért a bennük rejlő potenciált sosem tudták teljesen kiaknázni. „Ezért nem fejlődtünk semmit, mint zenészek. Kinyírtuk magunkat, hogy teljesíteni tudjunk” – mondta.
5. Jézust és Hitlert is akarta a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band borítójára. Legendás lemez volt és vele együtt egy legendás artwork, de ez az ötlet inkább le lett szavazva.
6. Tele volt a töke a sikítozó rajongókkal. 1966-ban azt nyilatkozta: „Küldhetnénk magunk helyett négy viaszbábut, az is kielégíteni a tömegeket. A Beatles koncerteknek már semmi köze a zenéhez. Csak véres törzsi rítusok.”
7. Vett egy szigetet. Az Írországhoz tartozó Dorinish-t 1967-ben vásárolta meg 1700 fontért, ahova aztán családjával pihenni járt. Később, amikor elvált feleségétől, Cynthiától, a hely kihasználatlan maradt, míg Lennon meg nem hívta oda Sid Rawle-t, a hippikirályt, hogy alapítson egy kommunát. Ez meg is történt, két év múlva azonban a fő sátor leégett, a hippik szétszéledtek, Yoko Ono pedig eladta a szigetet 30 ezer fontért, az összeget egy ír árvaháznak ajánlva fel.
8. Inkább indián akart lenni, mint cowboy, amikor gyerekként erre a játékra került sor. Példaképe a sziú törzsfőnök, Ülő Bika volt.
9. Szörnyű sofőr volt. Az összes beatle közül a legkésőbb ő szerezte meg a jogsit, 24 évesen, aztán amit azután művelt a kormány mögött, arról senki nem beszélt szuperlatívuszokban. A vezetést akkor hagyta végleg abba, amikor totálkárosra törte Aston Martinját, amiben benne ült Yoko Ono, fia, Julian és Yoko lánya, Kyoko. Lennon sebeit 17 öltéssel varrták össze, és onnantól kezdve csak sofőrrel közlekedett.
10. Aggódott, hogy sosem lesz zenei karrierje. 21 éves születésnapjához közelítve gondolta ezt így, mert túl öregnek gondolta már magát a hírnévhez.