Szerző: uandras

Régen ajánlottunk lemezeket, amiért szégyelljük is magunkat, hisz annyi jó jött ki mostanában, amikre muszáj lett volna ráirányítanunk a figyelmet. De mostantól fokozatosan pótoljuk az elmaradást: itt van három olyan hanganyag, amiket melegen ajánlunk ezekre a kevésbé meleg napokra! És mindegyik albumról mutatunk egy-egy dalt is.

Washed Out – Paracosm

Rögtön egy őrületes ziccerrel kezdünk, mert ez az a lemez, ami akár kaphatta volna Az Elmúlt Nyár Feletti Nosztalgikus Mélázás címet is. A Washed Out néven alkotó Ernest Greene az alig pár éve feltűnt, és azóta többé-kevésbé már ki is merített chillwave műfaj egyik legfontosabb képviselője, amely műfaj lényege pont ez a típusú, a lemenő nap fényében áztatott ábrándozás.

Magyarul: visszhangos énekek, visszhangos szintik, visszhangos gitárok, mélyről jövő, visszhangos sóhajok és a mosolyogva visszasírt kamaszkor átszűrése a csilingelő melódiákon. Bár ez neki a második lemeze, és az előzőhöz képest sok újat nem mutat fel, azonban aki még nem hallott erről a stílusról (aminek még a lemezborítóin is a legnépszerűbb téma a megfakult analógfotókkal illusztrált augusztusi alkony), az bátran kezdhet ezzel az albummal. Csalódni nehéz: súly nélküli, semmiféle depressziós témákat nem feszegető dalok csokra ez, ringatózás egy képzeletbeli csónakban ott, ahol sosincs hideg és éjszaka.

Janelle Monáe – The Electric Lady

Senkit ne tévesszen meg a lemez első másfél perce, a Tarantinós-filmzenés-művészkedős intró. De az „élesebb vagyok, mint a borotva” kezdetű sor a második dalban már sokat sejtet – leginkább egy himalájányi ambíciót -, amikor pedig maga a fanki kiskirály, Prince is becsatlakozik, hát arról meg nehéz bármi rosszat is mondani.

Aztán ahogy haladunk tovább az ifjú, feltörekvő énekesnő albumával, úgy fogunk egyre messzebbről lefitymálva tekinteni a giccses hatásvadászat olyan nagyasszonyaira, mint Rihanna vagy Beyoncé (akinek a rokonszenves kishúga viszont szerepel vendégként a lemezen!), mert amit Janelle és a mögötte álló, napszemüvegben és ravasz félmosolyokkal elképzelt zenekar alakít, az úgy lesz egy tökéletesre polírozott soulos-ünnepélyes popzenei egyórácska, hogy egy pillanatra sem vetnek be ehhez olcsó eszközöket. Az őszinteség, ami süt az egészből, zenei ízléstől függetlenül bárkit képes elsodorni, úgyhogy nyugodtan adjunk neki egy esélyt.

Chvrches – The Bones Of What You Believe

A Chvrches nevű skót elektropop együttes a nevét valóban a „templomok” szó angol megfelelőjének (churches) hipszteres átírásával alkotta meg, de aggódni nem kell, ez nem azt jelenti, hogy valamiféle keresztényi misszionárius popzenével van dolgunk.

Hanem egy nagyon jó elektronikus popzenével. Nem véletlenül szerepeltek a jövő zenei reménységeit minden évben ijesztően jól megtippelő BBC Sound Of… lista idei aranycsapatában (aki ide bekerül, az általában tényleg felrobban a következő években, ami a sikerességét illeti). A friss zenekar pedig hallhatóan nagyon igyekszik bizonyítani, de szerencsére erőlködésnek a szikráját sem lehet elcsípni, minden egyes hang a helyén van, kristálytisztán szól, és nem csak közel tökéletes, de egyszerre nagyon személyes, és csak úgy ömlik bele a fülbe, hogy aztán ott is ragadjon – ami nem egy megszokott dolog egy új csapattól. Aki egy felemelő albumra vágyik egy hosszú munkanap után, annak itt a legjobb választás.

A nyarak nem arról híresek a zeneiparban, hogy ilyenkor olyan rettenetesen sok nagylemez jelenik meg. Mi mégis beletúrtunk a felhozatalba az uborkaszezon közepén, hogy kirántsunk belőle néhány albumot, ami valamiért passzol, vagy jól tud működni a fullasztó hőségben. Törekedtünk arra is, hogy a lehető legkülönbözőbb műfajú és hangulatú lemezeket ajánlhassunk, és persze mindegyikről mutatunk egy-egy mintazenét is. Letöltésre fel, hohó!

Bad Rabbits – American Love

Indítsunk újhullámos bostoni funkkal, amiben minden benne van, ami a sivatagi meleget elviselhetőbbé teszi: magasra szökő jókedv, kilencvenes évekbeli new jack swing és Prince-utórezgések, szexuális odakacsintgatás. A Balaton déli partja felé széles mosollyal, kikönyölve csapatni? Ez kell, hogy legyen az aláfestőzenéje!

Classixx – Hanging Gardens

Frizbilóbálós, medencés, rosszabb helyeken már illegálisnak számító vigyort arcra ragasztós, a strandhomokot csillámpornak hazudó elektronikus örömködésre vágysz-e? Akkor itt van ez a hiba nélküli baleári diszkóztatás Los Angelesből, és még felesleges rongyrázás és méregdrága koktélok sem kellenek hozzá!

AlunaGeorge – Body Music

Kétség nem fér hozzá, hogy az elmúlt két év egyik legrokonszenvesebb új zenei projektje a brit Aluna Francis és George Reid összekapaszkodása, amiben előbbi a vokálokért, utóbbi az alapokért felel, együtt pedig őszintén mesterkéletlen, friss hangvételű elektronikus R&B-t hoznak tető alá. Nem csak a nyár, de az év egyik legszuperebb hanganyaga!

Octa Push – Oito

Ők portugálok, ilyeténképpen zsigerből érthetnek a nyári atmoszféra uralásához, és bár annyira még nem világhíresek, az alábbi lemezük alapján már nem állnak ettől nagyon messze. Nyilván az sem véletlen, hogy már olyan nagy nevektől kaptak supportot, mint Gilles Peterson vagy Thom Yorke.

All Tiny Creatures – Dark Clock

De ne maradjanak betevő nélkül a húrok szerelmesei sem! Ellenben nem ám valami unalmas, főiskolás tábortüzes dobozgitározásról van szó, hanem a távolba zengetett, hipnotikusan-fátyolosan visszhangzó dalokról, amikre felelősségteljesen lehet lebegni akár egy képzeletbeli, akár egy valós matracon.

http://www.youtube.com/watch?v=ybO–_f3J78

Djrum – Seven Lies

A klasszikus értelemben vett, morcos dubstepek nagyon nem nyári zenék, ebben alighanem kiegyezhetünk. A sötét londoni műfajnak azonban az utóbbi években több ígéretes leágazása is kinőtt, amit összefoglaló néven szimplán bass music-ként kezdtek emlegetni – nos, ez az album is egy ilyen keretben fogant, ráadásul pont annyira lebegtet két méterre a föld felett, hogy ideális legyen ehhez az augusztushoz.

Boards Of Canada – Tomorrow’s Harvest

Nevük ellenére skótok, és arról ismertek, hogy szeretik az elme álomszerű tájaira idegenvezetni a gyanútlan hallgatót. Új, szintén lassan hömpölygő lemezük nyolc év kihagyást követően érkezett meg, és közel tökéletes lett – tökéletes egy főműsoridős, tehát kora délutáni napon aszalódáshoz a gyenesdiási strandon.

PhaseOne – If I Tell U

Kicsit maradjunk az előző vonalon, csak egy fiatalabb tehetséggel: a St. Louis-i Andrew Jernigan lassú, messzire nyújtózkodó elektronikus felhőit már inkább egy szúnyoglepte naplementéhez ajánljuk – ő egyébként tudhat valamit, mert már olyan nagyságokat is remixelhetett, mint Burial vagy az Animal Collective.

Jagwar Ma – Howlin

Aztán van ám egy napi tippünk azoknak is, akik lávaként áramló szintifolyamokkal betemetett, kicsit 90-es évekbeli ízesítésű pszichedelikus indie-popot hallgatóznának: a fura nevű, de legalább ennyire lebilincselő Jagwar Ma tudniillik ebben annyira otthonosan mozog, mint Orbán Viktor a stadionlelátókon. Egy tüzes augusztushoz pedig pont az ilyen folyamatzenék (is) illenek:

Quasimoto – Yessir Whatever

Szeretettel gondolunk azokra is, akik egy elszállt hiphop anyagra vágynak két aszfaltolvadás között. Van ugye a világszerte elismert szűkszavú stúdiólakó, Madlib, ez pedig az ő szókimondóbb altegerójának, a sárga, malacszerű és héliumhangú karakternek, Quasimotónak új albuma, aki megint tompára gombázta magát néhány régi jazzalapra. Boldog nyarat!