Metálrobotok Motörheadet játszanak (videó)

Még hogy a műszerészeti bütykölés a béna kockák játszótere? Hát lehet-e bénának nevezni egy együttest, ami Compressorhead névre hallgat, és emberi izmoktól, allűröktől, hibáktól mentesen játssza el a legdörgőbb metálbombákat? Ismerkedjünk meg velük, mert talán már vészesen közel az az idő, amikor embernagyságú változatban látjuk őket színpadra lépni:

Ez egyébként akár racionális igény is lehet a jövőben – az ilyen új zenészgeneráció alkalmazása, mármint -, mert a robot, ha jól programozták, nem hisztizik toporzékolva, nem követel extra gázsit, és nem is találják meg a koncert előtt negyed órával a színpad deszkái alatt brikettrészegen a promótertől kikövetelt százötven éves jamaikai rumritkaság társaságában.

Mondjuk úgy nem nehéz lezavarni a koncertet, ha a gitárosodnak 78 hidraulikus ujja van, mint az alábbi videóban látható Fingersnek, a dobosodnak négy karja, mint Stickboynak, és van egy olyan végtelenül hidegvérű basszerosod is, mint Bones. Ők alkotják a Compressorheadet, és nevükből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy reperotárjukban az AC/DC, Led Zeppelin, Black Sabbath mellett a Motörhead is tisztességes szerephez jut. És basszameg, tényleg kisujjból kirázzák az Ace Of Spades-t:

És ha ennyi nem volna elég meggyőzés gyanánt a robotzenekar faszaságáról, akkor még csapjuk hozzá azt az uralkodó tényt is, hogy még turnéznak is, most éppen Ausztráliában.

 

Beyoncé húgától a kanadai tüneményig: négy izgalmas énekesnő 2012-ből

Csípőből tud bárki sorolni nagynevű énekesnőket, akik lassan már azt sem tudják, hova pakolják a mindenféle aranyozott trófeát, meg hogyan kerülgessék ki a sarkon acsarkodó paparazzókat. De minket most nem ők érdekelnek. Már csak azért sem, mert a rivaldafényben nagyon hamar kopik a kreativitás, az eredeti hangot kiszorítja az agresszív marketing, elég meghallgatni akár csak Madonna vagy Kylie Minogue legutóbbi lemezeit (előbbiről itt írtunk is), hagyjuk is őket gyorsan. Szupersztárok helyett ezért most bemutatunk pár olyan énekesnőt, akik élvezhetőt és maradandót alkottak 2012-ben, pedig még annyira nem is kapták fel őket – de ha megtörténik ez, akkor is reméljük, hogy megőrzik a saját kis univerzumukat, amiben olyan jól mozognak most.

Beyoncé húgától a kanadai tüneményig: négy izgalmas énekesnő 2012-ből részletei…

M83-tól Danny Brown-ig: a hét videoklipjei

Még mindig nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy képi tartalmak dolgában szépen ellátnak minket a világ zeneipari szakmunkásai. Ismét bemutatunk néhány arra érdemes videót a mögöttünk álló hét terméséből.

Manapság nem annyira elterjedtek már a gyurmafilmek, Sebaj Tóbiás és Pingu már régen a cserepadon ülnek, de pont ezért lehet a műfajt olykor vicces formában feltámasztani. Például ahogy az alternatív gitárzenéket alkotó énekes-dalszerző, a detroiti Sufjan Stevens  klipjében is látható: ebben az esetben egy karácsonyi vacsorára összeülő családnak kell szembenéznie pár tucat zombival, de a kertben megépített hóember jön és bosszút áll.

Folytassuk a sort a magát egy távoli galaxisról elnevező francia M83 zenekarral. Ők eddig nem csak óriási slágerparádékat tettek le az asztalra (tavalyi Hurry Up, We’re Dreaming című nagylemezüket teljes joggal válogatta be sok zenei orgánum az év legjobbjai közé), hanem például paranormális képességekkel rendelkező gyerekekről szóló videoklipeket, először ezt, aztán meg ezt, az előző folytatását. És most itt a legújabb videó tőlük, amit már pályáztatás útján választottak ki Steve McQueen című dalukhoz, és úgy tűnik, nem döntöttek rosszul: ismét maradunk a gyermeki fantáziák terepén, csak kicsit másképp.

Egy Karl Lagerfeld divatshow, ahogy még sosem láttuk. Ez köszön vissza a Chromatics dalához készült videóban, ami így olyanná válik, mintha – és itt kénytelenek vagyunk idézni a Stereogum újságíróját, mert ennél jobb hasonlat nincs – egy 1979-es olasz horrorfilmet néznénk, amiben bármikor előbukkan egy ordító sorozatgyilkos, és kaszabolni kezd a modellek öltözőjében. Lenyűgözően múltbéli színezetű a komplett klip, eszünkbe sem jutna, hogy mindez egy idei fashion weeken készült.

Vannak azok a klipek, amik nem igényelnek komoly eltöprengést, mélyenszántó értelmezéseket, hanem egyszerűen csak az érezd jól magad atmoszférát akarják közölni velünk, semmi egyebet. A menő német elektronikus zenei producer, Tensnake is egy ilyen videót készíttetett magának: nyolcvanas évekbeli old school hangokhoz nyolcvanas évekbeli old school képsorok, meg egy szőke énekesnő Syron képében. És persze azok az elmaradhatatlan idétlen koreográfiák!

A hülye hajú, de annál érdekesebb stílusú rapper, Danny Brown videóját hagytuk a végére, mert ennél őrültebb (és zseniálisabb) vizuális ámokfutás jelenleg biztosan nincs a piacon. De csakazértsem lőjük le a poént, tessék megnézni, ám előtte felkészülni, hogy bizonyos képi elemek súlyosan megterhelik a jobb féltekét.

Hipnotikus szintik magányos ura: John Maus

Ha egy albumot egymás után szinte bármennyiszer végig lehet hallgatni, mégsem válik unalmassá, az jóképességű zenészt jelez a háttérben. Ha ennek a zenésznek egyszerre három ilyen nagylemeze is van, akkor még annál is többet. És ha mindennek tetejében még valami borzongató vonzereje is van?

Valóságos reveláció volt, amikor először beleszaladtam egy John Maus dalba. Azt gyors egymásutánban követte a többi, aztán az összes lemeze, amiket máig azzal a boldog sajnálkozással hallgatok végig, hogy hogyan is lehettem akkora tágra zárt szemű fasz, hogy én ezzel az emberrel eddig még nem találkoztam. Na de most már igen, így hitelesen mondhatom el, mit tud ő: miután billentyűzött a hipszterkörökben jól csengő (és szintén hallgatásra érdemes) Panda Bear és Ariel Pink nevű menő formációknak, belenézett magába mélyen, majd kihantolta a nyolcvanas évek szintipopját, csempészett beléjük néha a távoli űrből, néha meg misztikus kriptákból szalajtott hangokat, egy kis keserédes postpunkot, hogy végül a saját, mélyből felremegő, egyszerre közelinek érzett és elidegenedett baritonjával ráénekeljen a végeredményre. Hipnotikus szintik magányos ura: John Maus részletei…

10 dolog, amit nem tudtál John Lennonról

Azt talán mindenki tudja, hogy a provokatív természetéből és éles intellektusából fanyar elegyet mixelő John Lennon a Beatles legszélsőségesebb figurája volt, és egyben ő követte el az együttes legmélyebb dalszövegeit is. Ahogyan azt is, hogy nem sokkal a negyedik iksz betöltése után lőtte le Mark David Chapman. Lennon ma lenne 72 éves, úgyhogy miért is ne vennénk sorra néhány dolgot, amit viszont nem mindenki tudhat róla? Mondjuk kapásból tízet.

10 dolog, amit nem tudtál John Lennonról részletei…

Solange Knowles-tól Killer Mike-ig: a hét videoklipjei

Blogunk eddig főleg csak lemez- és koncertkritikákkal foglalkozott, de most már igazán nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy képi tartalmak dolgában is ellátnak minket a világ zeneipari szakmunkásai. Elképzelhető, hogy hagyományt teremtünk ezzel, meg az is, hogy nem, mindenesetre most szeretnénk bemutatni néhány arra érdemes videót a mögöttünk álló hét terméséből.

Kezdjük is mindjárt Beyoncé húgával, Solange-zsal, akire nem esett ugyan annyi rivaldafény, mint a menedzserpapa szőke kedvencére, meg nem is vették be korábban a Destiny’s Childba (beugró volt csak, amikor Kelly Rowland eltörte a lábujját), de talán ez a legjobb, ami történhetett vele, mert most például egy ilyen remek, szerethető dalt és videót tett közzé a jövőre várható, szám szerint harmadik nagylemezéről – a képsorok a dél-afrikai Fokvárosban lettek rögzítve:

A Menomena egy experimentális indie rockban utazó csapat, két tagja van csak, de mégis eléggé ügyesek, hiszen ha úgy esik, még hangszert is cserélnek. Justin Harrist és Danny Seimet persze nem kell mindenkinek ismernie, ettől még lehet élvezni a Plumage című számukhoz készült alábbi videót, ami a rendező, Trevor McMahan szerint „a csapat zenéjében fennálló csodálatos konfliktust illusztrálja, a hangszerek és ötletek aurális harcát.” Mindezt ráadásul úgy mutatják be, mint egy spagettiwestern-es párbajt. Zseniálisan egyszerű.

A tavaly elhunyt kivételes tehetségű, de túl sok démonnal küzdő Amy Winehouse újbóli felbukkanásával talán senki nem számolt, legalábbis nem egy klipben. Az (e sorok elfogult írója szerint egy Nina Simone-hoz vagy Aretha Franklinhez is bátran hasonlítható) énekesnő most mégis kapott egy kisebb szerepet a rapper Nas oldalán, igaz, csak amolyan megemlékezés-szerűen, egy bár falára vetítve, ahol a queens-i hip hop tekintély egy pultost alakít. Nem egy kiugró és felejthetetlen videó, de szerintünk ezzel a párosítással bizony itt a helye.

Csak hogy ne hagyjuk betevő nélkül az absztrakt villódzások szerelmeseit sem, a következő, hószállingózós-nintendós-színes-szimpatikus klip nekik szól – az elkövető az angol AlunaGeorge duó (mert igen, amúgy egy zenefanatikus fiúról és lányról van szó). Ők egyébként visszafogott elektropopot csinálnak, érdemes odafigyelni rájuk.

Aki idáig legörgetett, az megérdemli a következőt, mert így a végére hagytuk a legerősebb versenyzőt. Killer Mike egy rapzenei előadó, de ez senkit ne tántorítson vissza attól, hogy megnézze ezt a négy percbe sűrített sztorit (már csak azért sem, mert emberünk idei lemezét agyondícsérték a kritikusok). Eksztatikus, paranoid, drámai animációval aláaknázott rövidfilmről beszélünk, ami Ronald Reagan érdemtelenségeit veszi sorra. Aki nem érti az angolt, még az is sok mindent megérthet belőle, úgyhogy hajrá, ezzel zárjuk a posztot: